2024. április 19., péntek

Sokat segít a Magyar Nemzeti Tanács

Az adai Műszaki Iskola több programot valósított meg a testülettel, amely támogatta az eszközök beszerzését is

Az adai Műszaki Iskola már régóta együttműködik és jó kapcsolatot ápol a Magyar Nemzeti Tanáccsal, amely a tartomány mellett fele-fele arányban társalapítója az intézménynek – tudtuk meg Gilice Hildától, a középiskola igazgatójától. Az elmúlt évben az MNT több programot és előadást támogatott a középiskolában, valamint különböző berendezések vásárlásához is hozzájárult.

Az adai középiskolában bíznak a további eredményes együttműködésben az MNT-vel (Csincsik Zsolt felvétele)

Az adai középiskolában bíznak a további eredményes együttműködésben az MNT-vel (Csincsik Zsolt felvétele)

– A Magyar Nemzeti Tanács a tavalyi évben támogatta az inspirációs tréninget, a Zentai Magyar Kamaraszínház több tantermi előadását, valamint a zentai Mécsvirág együttes fellépését. Az elmúlt évben két alkalommal előadást is tartottak tanulóinknak a továbbtanulás kapcsán, illetve felsőoktatási tájékoztatófüzeteket osztottak ki a diákoknak. Ez természetesen nagyon sokat jelent számunkra, mivel a tanulóinkat megismertetik a lehetőségekkel, hogyan tanulhatnak tovább Szerbiában, valamint az Európa Kollégium szerepét is hangsúlyozták. Ezenfelül eszközökkel, két klímaberendezéssel is támogatott bennünket a Magyar Nemzeti Tanács. Az előző években az iskolánkban felszerelt minden klímaberendezést az MNT biztosította, valamint projektorok vásárlását is lehetővé tette. Nagyon fontos, hogy a Magyar Nemzeti Tanács és a Bethlen Gábor Alap jóvoltából iskolánk 58 000 eurós támogatáshoz jutott, amelynek a segítségével fel tudjuk szerelni a tanműhelyeinket különböző új eszközökkel. Mind az autószerelő műhelyt, mint a CNC-marós tanműhelyt, valamint az elektrotechnikusok számára is nagyon sok új és hasznos eszközt tudunk ebből a pénzből beszerezni – nyilatkozta Gilice Hilda.