2024. április 20., szombat

Véget ért a pakisztáni egyetem elleni terrortámadás

Véget ért a biztonsági erők művelete azon az északnyugat-pakisztáni egyetemen, amelyet szerda délelőtt támadtak meg iszlamista szélsőségesek. A rajtaütésben legalább 21-en haltak meg - közölte a rendőrség, hozzátéve, hogy a támadókat megölték.

A rajtaütést a tálib harcosok fellegvárának számító Haibár-Paktunkva tartomány székvárosától, Pesavartól 50 kilométerre északkeletre fekvő Csárszaddában, a Bacsa Hán Egyetem ellen követték el helyi idő szerint fél tíz körül, amikor a diákok és tanárok többsége már a termekben tartózkodott. A rajtaütést az egyik helyi tálib szervezet, a Tehrik-e Talibán (TTP) vállalta magára.
"Négy öngyilkos merénylőnk támadást hajtott ma végre a Bacsa Hán Egyetem ellen" - közölte telefonon az AFP francia hírügynökséggel a tálib lázadók egyik parancsnoka, Umar Manszúr. Mint hozzátette, a rajtaütés a hadsereg által nemrég indított nagyszabású zarb-e-azbi terrorellenes művelet megtorlása. A parancsnok újabb támadásokat helyezett kilátásba.
Szaíd Vazir helyi rendőrkapitány elmondta, hogy a fegyveresek ellen indított biztonsági művelet véget ért, és a támadásnak legalább 21 halálos áldozata van.
Saukat Juszafzai tartományi egészségügyi miniszter arról számolt be, hogy 25-en vesztették életüket, és mintegy 50-en sebesültek meg. A rendőrség és az egyetem információi szerint legalább két diák, két biztonsági őr, egy tanár és egy rendőr van a halottak között. A hadsereg azt közölte, hogy négy fegyverest öltek meg.
A Bacsa Hán Egyetemnek 3 ezer hallgatója van, szerdán azonban 600 vendég is tartózkodott a kampusz területén egy irodalmi rendezvény miatt, amelyet az egyetem névadója, Hán Abdul Ghaffar Hán népszerű pastu függetlenségi aktivista halálának évfordulója alkalmából szerveztek. A pastuk a 193 milliós pakisztáni népesség 15 százalékát alkotják.
A szerdán történtek felelevenítik annak a 2014. decemberi támadásnak az emlékét, amikor tálib fegyveresek megrohamoztak egy állami katonai iskolát Pesavarban, s meggyilkoltak 134 embert, többségében diákokat. Ez volt az ország történetének legsúlyosabb terrortámadása. A kormány ezután több száz feltételezett szélsőségest ölt meg vagy vett őrizetbe terrorellenes műveletek keretében.
Navaz Sarif pakisztáni kormányfő a szerdai rajtaütés nyomán kiadott közleményében hangsúlyozta: kormánya eltökélt abban, hogy "kiirtsa az országból a terrorizmus jelentette fenyegetést".