Hálátlan dolog jóslatokba bocsátkozni, de ami a gazdaság jövőjét illeti, már a tervezés és tervezhetőség szempontjából is fontos egy kicsit előre tekinteni. Félő azonban, hogy az elkövetkező időszak kijelentései megtévesztőek lehetnek. Sok esetben ugyanis a politikusok kijelentéseit annak a tükrében is érdemes megvizsgálni, hogy a választási ciklus melyik fázisában hangzottak el. Tényleg jó lenne azonban egyszer majd azt hallani, hogy valamit nem azért ígérnek, mert a szavazók voksaira vadásznak, hanem azért, mert valamilyen ügyet szeretnének előbbre vinni, valamilyen fennálló problémára megoldást találni. Most már biztos, hogy hamarosan minden szinten választások lesznek, de vajon reménykedhetünk-e abban, hogy utána a sorsunk jobbra fordul majd. Nagyon sok arra utaló jelet tapasztalhatunk, hogy ebben az évben ismét megrázkódtatások várhatók globális szinteken. Aki még emlékszik rá: 2008-ban vezető politikusaink arról beszéltek, hogy rövid távon a világgazdasági válság hatalmas esélyt jelent Szerbia számára. Az egykori gazdasági miniszter a Lehman Brothers csődjét követően 2009-re 6 százalékos GDP-növekedést ígért, amiből végül mintegy 4 százalékos visszaesést sikerült „csak” produkálni. Derűlátó tervekben egyelőre most sincs hiány. Ha beüt a krach, egy ilyen szegény, szerény lehetőségekkel rendelkező ország vezetése a legjobb szándéka ellenére sem tudja kivédeni a negatív külső hatások begyűrűzését. Ha pedig ismét dilettánsok véleménye kerekedik felül egy esetleges krízishelyzetben, az újra sok évre visszavetheti a gazdaságunkat. Azt pedig tényleg nem lehet megjósolni, hogy egy ilyen forgatókönyv milyen irányban hangolná át a közvéleményt, mennyire kedvezne a szélsőséges eszmék terjedésének.
ELADNI MINDENÁRON?
A Telekom és a Nikola Tesla Repülőtér magánosítása hosszú távra szóló következményekkel járhat. Korábbi becslések szerint a repülőtér koncessziójáért akár 100 millió eurót is kaphatna az állam, az utóbbi időben pedig már 500 milliót emlegettek. A Telekom esetében már eddig is az volt a gond, hogy a döntéshozók – nyilván helyesen – nem szerettek volna áron alul túladni rajta. Legutóbb 1,4 milliárd euróra taksálták. Tudni kell azonban, hogy egy ilyen vállalat esetében nagyon fontos szempont a versenyképesség folyamatos fenntartása. Ha ugyanis a nyereség egy részét nem forgatják vissza folyamatosan a fejlesztésekbe, úgy nem tudnak lépést tartani az erős konkurenciával, és a vállalat értéke rohamosan csökkenhet. A környező országok tapasztalatait figyelembe véve lehet, hogy nem ártana ezt a kérdéskört még egyszer újra megvizsgálni. Az állam feladata lenne ugyanis minőségi és hozzáférhető szolgáltatást nyújtani a lakosság számára. A privatizáció azonban az elmúlt évtizedekben többnyire csak a gazdaság leépüléséhez és nagyarányú munkanélküliséghez vezetett. A környező országok példája mutatja, hogy a stratégiai jelentőségű vállalatok és közszolgáltatások magánosítása után a szolgáltatások színvonala nem nőtt, és a privatizáció a munkanélküliség növekedésének előidézője lett.
KAZAH TÉTOVÁZÁS?
A gazdaság fellendítéséhez elsősorban az exportot kellene növelni. Szerbia 2015-ben valamelyest javított a külkereskedelmi mérlegén. A szaldó azonban továbbra is negatív: az export csak mintegy háromnegyed részben fedi az importot. Az ország legnagyobb exportőre a Fiat leányvállalata. A második helyen lévő szendrői Vasművek kivitele messze elmarad a kragujevaci gépkocsigyár teljesítményétől. A Fiat Chrysler szerbiai leányvállalatának kivitele már november végén meghaladta az egymilliárd eurót. A szendrői Vasművek 300 milliót meghaladó kivitelével a második legnagyobb exportőrünk, a sorban a harmadik pedig a gumiabroncsokat gyártó, francia tulajdonban lévő Tiger tyres csaknem 300 millió euróval. A negyedik az orosz tulajdonban lévő Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS), majd következik a Gorenje szerbiai leányvállalata mintegy 160 milliós kivitellel. A kis és középvállalkozások kategóriájába tartozó szerbiai vállalatoknak azonban csak kevesebb mint a tíz százaléka termel kivitelre. Ez a legfőbb oka annak, hogy az ország teljes kivitele szerénynek tekinthető.
A kragujevaci autógyárban már az előző években is több mint 100 ezer személygépkocsit gyártottak. A szerbiai autóiparhoz csaknem 40 ezer munkahely köthető, ebből mintegy 4000-en dolgoznak a Fiat kragujevaci leányvállalatában. Évek óta szeretnének betörni az orosz piacra, máig sikertelenül. Putyin többször is ígérte, hogy előremozdítja az ügyet, de a mai napig nem történt semmi. A Szerbiában gyártott autók exportját ugyanis nemcsak Putyinéknak, de az Eurázsiai Gazdasági Unió valamennyi tagországának jóvá kellene hagynia ahhoz, hogy a vámmentes szállítás megkezdődhessen. Kazahsztán egyelőre vonakodik, ezt magyarázta a hazai sajtó egy része úgy, hogy amikor Rogozin orosz kormányfőhelyettes Szerbiában járt, azt ígérte, hogy előremozdítja a Fiat kazahsztáni exportját.
