2024. március 29., péntek

Jóval kevesebb pénz jut a kultúrára

Drasztikusan lecsökkent a művelődési rendezvények részfinanszírozására előirányzott pénzösszeg – Színházi, zenei és filmfesztiválok, könyvtárak és könyvkiadók is megsínylik a tartományi támo

A művelődési rendezvények pályázat útján történő részfinanszírozására idén mindössze 42,7 millió dinár áll a tartományi művelődési titkárság rendelkezésére a tavalyi 315 millió helyett. A támogatás csökkenése érinti a kisebbségek kulturális életét is, a tavalyi 20 millió helyett most mindössze 2,5 millió dináros támogatás jut a kisebbségek kortárs alkotói tevékenységére.

Mint Slaviša Grujić tartományi művelődési és tájékoztatási titkár a Dnevnik napilapnak elmondta, tavaly 212 millió dinárt tudtak adni a vizuális és multimediális művészeteknek, a film- és audiovizuális alkotóknak, az irodalomra és a kiadásra, a zenei és színpadi produkciókra, idén azonban csupán 30 millió dinárt. Tartományi támogatás nélkül maradhatnak így egyes rendezvények, színházi, zenei és filmfesztiválok is, de a könyvtárak könyvvásárlásaira és könyvkiadásra is kevesebb pénz jut.

– Nekünk már jelezte a tartomány, hogy a tiszteletdíjakra szánt összeg egynegyedével csökkenni fog. Ez kevesebb könyvet jelent. Eddigi tervünk 30 könyv kiadása volt, most mintegy 20 könyv kiadásában gondolkodhatunk – nyilatkozta lapunknak ifj. Virág Gábor, a Forum Könyvkiadó Intézet igazgatója.

Penovác Náray Éva, a topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár igazgatója arról számolt be, hogy a tartományi támogatás eddig sem volt jelentős a könyvtár számára.

– Tavaly mintegy 52 ezer dinárt kaptunk könyvvásárlásra a tartománytól a topolyai könyvtár és a hat fiókkönyvtár részére. Ha úgy nézzük, ez mintegy 7 ezer dinár könyvtáranként. Ha belegondolunk, hogy egy-egy kötet, lexikon, enciklopédia, szakkönyv akár 5-6 ezer dinárban is kerülhet, akkor látható, hogy ez az összeg szinte semmire sem elég. Kapaszkodhatunk a külföldi pályázatokba, a magyarországi Máray-programba és az NKA könyvtár-támogatási programjába, valamint létezik még a szerbiai minisztérium programja, amely tulajdonképpen a kiadókat támogatja és ezáltal a könyvtárakat. A kiadók előző évi kiadványait vásárolja fel, majd a könyvtárak meghatározott keresztösszeg szerint választhatnak a listáról. A kiadóknak pályázniuk kell a minisztériumnál, s amennyiben vajdasági magyar kiadók is sikeresen pályáznak, akkor így a könyvtárak hozzájuthatnak a vajdasági magyar könyvekhez is. A község is ad valamennyi támogatást. Ezekből próbáljuk megoldani az állománygyarapítást. A tartományi támogatás eddig is csupán egy szimbolikus összeg volt – hallottuk az igazgatónőtől.

– Én is csak a médiából értesültem az összeg csökkenéséről a tartományi titkár nyilatkozata által, s amíg nem történik meg a pályázataink elbírálása, így előre nem is tudhatjuk, hogy egyáltalán nem kapunk támogatást, vagy kevesebbet fogunk kapni, mint eddig, ha kevesebbet, akkor mennyivel kevesebbet. Ám bármelyik verzió is valósul meg, az biztos, hogy a helyzet a támogatásokat illetően csak egyre rosszabb. Nálunk két rendezvény érintett, az Európai Filmek Palicsi Fesztiválja és a szabadkai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál. Eddig a tartomány felismerte ezen rendezvények jelentőségét, és elégedettek is voltunk az eddigi támogatással, viszont ha most jelentősen csökken a jóváhagyott összeg, akkor nagyon hálátlan helyzetbe kerülhetünk. Főleg, hogy a május végi gyermekszínházi fesztivál szervezése már el is kezdődött, s amennyiben jóval kevesebb összeg jut a szervezésre – amit befolyásol az is, hogy a város és a köztársaság ad-e, és ha igen, akkor mennyi támogatást – azt valahogyan biztosan megszenvedi a program. A tervezett és esetleg a már szervezés alatt is álló programot pedig mindig nehéz korrigálni, és hálátlan feladat is, eléggé problematikussá válhat a szervezés – hallottuk Ilija Tatićtól, a szabadkai Szabadegyetem igazgatójától, az említett fesztiválok ügyvezető producerétől.

A Szabadkai Gyermekszínház igazgatónője, mint mondja, idén már nem is reménykedik. Eddig is mindig pályáztak a tartománynál, s tavaly például semmit sem kaptak.

– Nem volt jellemző eddig sem, hogy jelentősen támogatott volna bennünket a tartomány. A legnagyobb összeget 2014-ben kaptuk, 200 ezer dinárt, de tavaly például már egy dinárt sem hagytak jóvá a színházunk működésére. Persze idén is pályázni fogunk, de nem nagyon reménykedek. A várostól is kevesebb pénzt kapunk idén a produkciók megvalósítására, szóval a helyzet több szinten is katasztrofális. Ha ez így folytatódik, akkor ez a kultúra kioltásához fog vezetni – nyilatkozta nekünk Árokszállás S. Márta, a Szabadkai Gyermekszínház igazgatónője.