2024. március 29., péntek

Elsejétől növekszik az autópálya-használat díja

Az állam a tavalyinál 1,6 milliárd dinárral nagyobb bevételt remél

Február 1-jétől a szerbiai autóutakon tíz százalékkal többet kell majd fizetni az úthasználatért, és ettől a növeléstől az állam mintegy 19,1 milliárd dináros többletbevételt remél – közölte a Szerbia Útjai Közvállalat sajtószolgálata.

Az új díjszabás értelmében – amelyről a napokban tárgyal a szerb kormány – a Belgrád– Niš szakaszon az eddigi 730 dinár helyett 800 dinárt kell majd fizetni, a Belgrád –Šid szakaszon az eddigi 340 dinár helyett 370-et, a Belgrád–Szabadka vonalon pedig a korábbi 290 dinár helyett 320 dinárt.

A Szerbia Útjai Közvállalat illetékesei hozzáteszik, az úthasználati díj már nyolc nem változott, vagyis 2008 óta ugyanannyiba kerül, miközben valamennyi alapanyag és felszerelés ára több ízben módosult. Zoran Drobnjak, a Szerbia Útjai Közválallat megbízott igazgatója szerint az 1,6 milliárdos többletbevételt az utak minőségének javítására fordítják majd. Tavaly a közvállalat bevétele 16,6 milliárd dinár volt.

Az előzetes számítások szerint az idén az autópálya-használat díjából 19,1 milliárd dinár folyik be.

Az igazgató elmondása szerint a cégvezetés a díj megfizettetésére az úgynevezett zárt rendszer bevezetését választotta, holott alkalmazhatta volna a matricarendszert is, mint más országok tették. Uniós tapasztalat, hogy a megtett kilométerek utáni megfizettetés a legigazságosabb, az állam és a gépkocsivezetők számára egyaránt.