2024. március 29., péntek

Figyelmen kívül hagyja a szakmaiságot

Az állami közalkalmazottakról szóló törvénymódosítás nem elég átgondolt

Saša Janković köztársasági ombudsman szerint az állami közalkalmazottakról szóló törvény módosítási javaslatának kidolgozásakor nem tartották be az előírt eljárásokat, így olyan szöveg került a törvényelőírásokba, amelyeket nem hangoltak össze a jogrendszerrel, ugyanakkor nem nyújt egyenlő esélyeket minden polgár számára.

Janković tegnap levéllel fordult az államigazgatási minisztérium felé, amely levelet az ombudsman honlapján közzé is tett. Ebben a levélben kiemelte, a módosított szöveg hosszútávon negatív következményekkel jár majd a rendszer működésében, ugyanakkor sértheti az alkotmány által szavatolt emberi és kisebbségi jogok megvalósítását. Mint kiemelte, a törvényjavaslat derogálja a szakmaiság elvét, de nem valósul meg a kormányzás depolarizációja és a foglalkoztatás sem lesz átlátható, hiszen a kisajtók révén megszünteti a belső pályázati lehetőségeket, ugyanakkor relativizálja a közpályáztatás hatásköreit.