2024. március 29., péntek
DAKAR-RALI

Újabb szurkoló vesztette életét

A Dakar-versenyzők megérkeztek a sivatagba. Az előző évben a viadal első hete bizonyult nehezebbnek, idén viszont más útvonalon halad a mezőny, és a második hétre maradtak a megerőltetőbb, sivatagi etapok. Argentína északnyugati részén zajlik a verseny, Saltában, Belénben, La Riojában és San Juanban. A korábbi években is gyakran előfordult, hogy erre haladtak a dakarosok, és a hőség miatt akkor is sokan feladásra kényszerültek. Kedden például annyira meleg volt, hogy a szervezők lerövidítették a gyorsasági szakaszt, mert a sivatagban 50 fok is volt. Az elmúlt napokban több baleset történt, részben amiatt, mert az embertelen melegben csökken a versenyzők koncentrációs képessége. Pórul járt például a kilencszeres francia ralivilágbajnok, Sébastien Loeb, aki az első héten vezette az összesítést. Több mint egyórás késéssel ért hétfőn célba, így az idei viadalt már nem nyerheti meg, noha folytatja a küzdelmet.

A célban láttuk, hogy mennyire megviseli a résztvevőket a hőség. Amint leveszik a sisakot, az az első, hogy folyadékot vegyenek magukhoz és arcon locsolják magukat. Saghmeister Gábor szabadkai motorversenyző is így tett. Elmondta, hogy pokolian nehéz volt több mint 500 km-t megtenni a sivatagban. Az ún. fesh-fesh homokban is versenyeztek, aminek az állagát Saghmeister a pudinghoz hasonlította, mivel puha, és a motorosok könnyen elakadhatnak benne. A résztvevőknek egyre több dűnével is meg kell küzdeniük.

Meg kell említeni, hogy újabb halálos áldozata van a Dakarnak. Pár napja Bolíviában ütöttek el egy szurkolót, majd Argentínában, Belenben történt hasonló eset. A szurkolók sokszor túl közel mennek az úthoz, csak azért, hogy minél többet lássanak a versenyből, ez pedig végzetes lehet.

Ami az összesítést illeti, a quadosok mezőnyében egyelőre az argentin Patronelli fivérek a leggyorsabbak, a kamionosoknál az Ivecóval versenyző holland Gerard de Rooy vezet, az autósoknál a spanyol Carlos Sainz és a francia Stéphane Peterhansel harcol az első helyért, míg a motorosok mezőnyében a spanyol Marc Coma és a francia Cyril Despres távollétében az ausztrál Toby Price a listavezető. Az erdélyi Gyenes Emánuel továbbra is azért küzd, hogy a legjobb 15 között végezzen, Saghmeister pedig napról napra pár helyet előrelép, és ha így folytatja, akkor még a legjobb 50 között is befejezheti a Dakart.