2024. március 28., csütörtök

Irán szabadon engedte az amerikai matrózokat

Irán tegnap szabadon engedte az előző nap elfogott tíz amerikai haditengerészt, akik hajóikkal – Teherán szerint – megsértették a felségvizeit. Az iráni Forradalmi Gárda és washingtoni kormányilletékesek is megerősítették a matrózok elengedését. A gárda közleménye szerint a vizsgálat során kiderült, hogy az amerikai haditengerészet két kisebb hajója tévedésből hatolt be Irán felségvizeire. Amerikai bocsánatkérés után a nemzetközi vizeken engedték el őket. A Pentagon tájékoztatása szerint semmilyen jel nem utal arra, hogy az amerikai tengerészeknek fogva tartásuk idején bántódásuk esett volna.