2024. március 29., péntek
VMSZ-KÖZLEMÉNY

Együttműködési tárgyalások két vonalon

„A Vajdasági Magyar Szövetség elnöksége január 12-ei ülésének két szempontból is kiemelt témája volt az év első felében sorra kerülő választások. Egyrészt az elnökség a tartományi és önkormányzati választások és a lehetséges parlamenti választások kapcsán egyhangúlag megerősítette korábbi álláspontját, ami szerint az előző évek gyakorlatát követve önállóan, az elmúlt időszak tevékenységének közösségi találkozókon, lakossági fórumokon és szakértői egyeztetéseken áttekintett értékelését követően dolgozza ki választási programját úgy önkormányzati, mint tartományi szinten, illetve a politikai helyzet alakulásának megfelelően áttekinti a 2014-ben kidolgozott köztársasági választási programját, mert annak végrehajtását tekinti az elkövetkező időszakban is prioritásának.

Másrészt a VMSZ elnöksége megvitatta Csorba Béla, a VMDP elnöke által írt levelet, amellyel kapcsolatban egyhangúlag támogatta a párt elnökének javaslatát. A Vajdasági Magyar Szövetség a választók bizalmának köszönhetően a legnagyobb és legerősebb vajdasági magyar párt. Eddigi teljesítménye alapján a vajdasági magyar közösség szempontjából meghatározó érdekérvényesítő erővel rendelkezik a hatalom minden szintjén. A VMSZ elnöksége és helyi vezetői egyaránt tisztában vannak azzal, hogy a teljesítmény, a politikai befolyás nem kevesebb, hanem fokozott felelősséget jelent az érdekérvényesítés vonatkozásában.

Ezen politikai felelősség tudatában a VMSZ elnöksége egyhangúlag megszavazta Pásztor István elnök javaslatát, miszerint két vonalon is kezdődjenek, illetve folytatódjanak együttműködési tárgyalások. Csorba Béla elnök úr levele vonatkozásában a párt elnöksége is fontosnak tartja a vajdasági magyar politikai pártok erejének koncentrálását, ami alól csak a szélsőséges elveket valló pártok jelentenek kivételt, hogy a jelentős, a nemzeti közösség érvényesülése és nemzeti identitása szempontjából jelentős kérdések vonatkozásában, közös elvi álláspontot képviseljenek a vajdasági magyar pártok. Itt már létezik egy kialakult, szakértők bevonásával, a politikainál szélesebb kört érintő együttműködés, aminek legjobb példája a Kisebbségi akcióterv, amelyről kétfordulós politikai-szakmai egyeztetés folyt. Ennek a működésnek az állandósítását a VMSZ, mint együttműködésre nyitott párt, fontosnak és megkerülhetetlennek tartja az előttünk álló időszakban, úgy az integrációs folyamatok, mint a vajdasági magyarságot közvetlenül, illetve közvetve érintő törvények vonatkozásában.

Ugyanakkor a Csorba Béla elnök úr levele nyomán többször említésre kerülő 2008-as koalíció kezdeményezője éppen a VMSZ volt. Ennek a tapasztalatnak a birtokában a VMSZ az előttünk álló választások tekintetében is fontosnak tartja a vajdasági magyar pártokkal való egyeztetést, különválasztva az esetleges szorosabb politikai együttműködési formákat, hiszen a VMSZ hosszú távú, több közgyűlésen megerősített stratégiai döntése az, hogy önállóan indul a választásokon. Ugyanakkor figyelembe véve az aktuális folyamatokat, az elnökség döntése értelmében az önkormányzati választások vonatkozásában a VMSZ községi szervezetei tesznek javaslatot a magyar pártokkal való koalícióra. Ezen javaslatokat a VMSZ elnöksége és tanácsa megvitatja, és döntést hoz róluk. Amennyiben a helyi VMSZ a közös indulást az erőmaximalizálás és politikai érdekérvényesítés szempontjából indokoltnak tartja, és a VMSZ megfelelő szervei azt támogatják, úgy a községi szervezetek feladata lesz a választási program elemeinek összehangolása és egyeztetése.

Pásztor István, a VMSZ elnöke a napokban levélben is tájékoztatja a párt elnökségének döntéséről a magyar pártok elnökeit, egyúttal javaslatot is tesz egy találkozóra, amely keretében részletesen is megtárgyalnák az előttünk álló időszakról kialakított nézeteiket és meglátásaikat, ezzel is könnyítve a helyi szervezetek munkáját, ugyanakkor erősítve a magyar közösség saját, belső erejébe vetett hitét” – olvasható a VMSZ szerdai közleményében.