Jelentős beruházások várhatók az oktatási intézményekben

Az azbesztlapokkal lefedett iskolatetők évek óta nagy gondot okoztak Újvidéken, tavaly azonban sikerült az összeset eltávolítani

hgy

2016. január 12., 08:43 >> 2016. január 12., 09:43

Kommentek száma 0  Megjelent nyomtatásban

Vladimir Jelić, a városi tanács oktatással megbízott tagja elmondta, az önkormányzatnak az volt a célja, hogy az összes olyan általános- és középiskolát támogassa, amelyeknek a felügyelőség elrendelte az azbesztlapok eltávolítását. Az idei év egyik legnagyobb projektuma a balett- és zeneiskola megépítése lesz, amelyeknek koncertterme is lesz, a munkálatok kezdete a közbeszerzési pályázat lebonyolításától függ.

– Az egyik pályázó panasszal fordult az ellenőrző-bizottsághoz, ezért most az ő döntésükre várunk. A tervek szerint az idén megkezdik az építkezési munkálatokat. A projektum és a tervdokumentáció, valamint a főprojektum is elkészült, minden szükséges engedélyt beszereztünk, és az anyagi hátteret is biztosítottuk – mondta Jelić.

Ami az oktatási intézmények felújítását illeti, több iskolában kicserélték a villamos hálózatot, az Ivo Lola Ribar Általános Iskolában a takarékos megvilágításba fektettek a legtöbbet, a Svetozar Marković Gimnáziumban pedig renoválták a vészkijáratokat és a lépcsőzetet.

A városi tanács oktatási megbízottja kifejtette, az idén új tornatermet kap a ledinci Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola, az Ivan Gundulić Általános Iskolában pedig új sportpályát építenek. A pirosi Sveti Sava Általános Iskolában felújítják a sportpályákat, új betonutat építenek az iskola bejáratáig, valamint elvégzik az egész iskolában a falak szigetelését. A Jovan Jovanović Zmaj Gimnáziumban folytatják a kupola rekonstrukcióját – írta a Dnevnik napilap. Jelić hangsúlyozta: a biztonság növelése érdekében több általános iskolában a diákok nyilvántartását biztosító szoftver beszerzését tervezik, valamint videofelügyelet bevezetését.

A felújításokon kívül tavaly nagy gondokkal szembesültek az alpári (Stepanovićevo) Aleksa Šantić Általános Iskolában, ahol nagyon rosszak a munkafeltételek, az iskola számláját pedig zárolták. Jelić szerint januárban sikerül majd megoldást találniuk ennek az általános iskolának a gondjaira.

– Ezt a problémát köztársasági szinten kellett volna megoldani, az újvidéki önkormányzat azonban nem engedi meg, hogy az alpári diákok a jelenlegi feltételek mellett járjanak iskolába, ezért a város magára vállalja a felelősséget, és a városi büdzséből fedezi majd a felújítási munkálatok költségeit – magyarázta Jelić.


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége