2024. március 29., péntek

„Az újságírók nem térdelnek le”

Immár harmadik alkalommal tartottak tiltakozó megmozdulást Szerbia városaiban újságírók, akik felháborodásuknak adnak hangot Bratislav Gašić védelmi miniszter korábbi kijelentése miatt és amiatt, hogy Aleksandar Vučić a mai napig sem tartotta be ígéretét, nem váltotta le a tárcavezetőt.

A mai belgrádi és niši megmozdulás volt a legtömegesebb, azt kérdezték az egybegyűlt újságírók és támogatóik a kormányfőtől, hogy ki a védelmi miniszter. Emlékeztetőül, a miniszterelnök már többször is ígéretet tett arra, hogy leváltja majd a minisztert, aki megsértette a tőle nyilatkozatot kérő újságírónőt, ám, mint minden alkalommal hozzátette, előbb megfelelő utánpótlást kell találnia.

Az újságírók a cenzúra eltörlését is követelték a kormány épülete előtt Belgrádban.