2024. április 19., péntek

A becsületesség ára

Eddig is tudtuk, hogy Szerbiában a villanyáram a kiváltságosak prédája, de arról (eddig) nem volt szó, hogy az illetékesek ezt ennyire nyíltan be is vallják. Nemrég ugyanis a villanygazdaság egyik főfője újságírók előtt (tehát nem a sarki kocsmában) kijelentette, hogy ha az EPS megfizettetné a kinnlevőségeit, felfedné mindazokat, akik csak a Jóisten tudja mióta lopják az áramot, valamint a koszovói nemzettársak nem csak a „kapok”-kal, hanem az „adok”-kal is tisztelnék a szerb államot, a következő esztendőben szóba se kellene hozni az elektromos energia árának esetleges emelését.

Arról van szó ugyanis, hogy a nagy ipari fogyasztók, legtöbb esetben az állam kezében levő gyárak, 165 millió euróval, vagyis a jelenlegi árfolyam szerint csaknem 20 milliárd dinárral tartoznak az eddig elfogyasztott elektromos energiáért. Egy normális országban ennél jóval kisebb adósság esetében is régen áram nélkül maradtak volna, de Szerbiában (és a hozzá hasonló államokban) elég egyetlen, „fentről” érkezett telefonhívás és az áramszolgáltató máris eltekint a kikapcsolástól, sőt az esedékes összeg megfizettetésétől is.

Nálunk azonban merőben más a helyzet. A kormány által „igazgatott” cégek vezetőinek kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy törlesszék adósságukat a szintén minisztériumi hatáskörbe tartozó kollégáiknak, hiszen volt arra példa, hogy a pancsovai vegyi művektől meg akarták vonni az áram- és a gázszolgáltatást, de a kormány alaposan lehurrogta a követelőző igazgatókat. Mi több, leváltással fenyegette meg őket, ha eleget tesznek azoknak az előírásoknak, amelyeket éppen a kormány szabott ki számukra.

Persze ez a határtalan engedékenység és nagylelkűség nem vonatkozik a polgárokra. Az ősszel az akkor még létező Elektrovojvodina illetékese büszkén jelentette ki, hogy Vajdaságban a megfizettetés meghaladja a 95 százalékot. Arról azonban nem beszél(hetet)t, hogy e téren mi a helyzet a délkelet-szerbiai térségben, ahol – egy korábbi sajtótudósítás szerint – hivatalosan csak a seregnél és a rendvédelmi szolgálatoknál rendszeresített hosszú csövű fegyverekkel várták az adósok a kikapcsolásra érkező villanyszerelőket, valamint a kíséretükben levő rendőröket. Vagyis a villanygazdaság a mai napig sem kérkedhet a megfizettetés magas százalékarányával.

A fent említett főfő nyilatkozatában azonban még egy adat üthette meg az odafigyelők fülét. Nevezetesen az, hogy a koszovóiak a második világháború óta egyáltalán nem fizetnek az elfogyasztott elektromos energiáért. Ha valaki utánanézne, kideríthetné, hogy bődületesen nagy összegről van szó, hiszen a nagy világégés óta eltelt hetven esztendő. S ehhez hozzá kell tenni azt a töméntelen pénzmennyiséget, amelyet Szerbia napjainkban is költ az egykor, kis részben még ma is, a volt déli tartományban élt és élő nemzettársak eltartására. Csupán tavalyelőtt nagyjából félmilliárd euróba kerültek.

Bárhogy is nézzük, éppen a (mindenkori) kormány az, amely valós vagy mondvacsinált ürügyekkel szórja a nép pénzét.

A jogkövető állampolgárok pedig leginkább zokszóval, de fizetnek, s csak kevesen tudják, hogy lényegében ez az ő becsületességük ára.