2024. március 28., csütörtök

175 millió dinár a mezőgazdaságra

A polgármester válaszolt a termelőknek

A város költségvetésének három százalékát fordítja a mezőgazdaságra, áll abban a válaszlevélben, amelyet Maglai Jenő polgármester írt a mezőgazdasági termelőknek, akik korábban azt közölték, hogy az önkormányzat egyetlen dinárt sem szán erre az ágazatra.

Mint a levélből kiderül, a város, lehetőségeihez mérten, az idei évben is eszközöket biztosít az agrárium fejlesztésére.

A költségvetésben a mezőgazdasági tevékenység feltételeinek javítására 95,9 millió dinárt irányoztak elő, a mezőgazdasági termelés ösztönzésére 11,9 millió dinárt, az erdészetre 4,350 millió dinárt, az Állategészségügyi szolgálatnak pedig 14,850 millió dinárt biztosítanak, ami összesen 127 millió dinár. Ezen kívül a város mezőgazdaság-fejlesztési alapja rövidtávú mezőgazdasági hitelek formájában 48 millió dinárt ítélhet oda, ez így együtt pedig 175 millió dinár, ami nem kevesebb, mint a költségvetés 3 százaléka.

Maglai azt is bejelentette, hogy január folyamán kezdődik meg az agrárpolitika és a vidékfejlesztési politika támogatási intézkedéseket tartalmazó programjának kidolgozása, amelybe bekapcsolják az érintett társulásokat is, illetve a költségvetés átütemezése során pénzt biztosítanak majd minden olyan tételre, ami a fejlődést segítheti elő.