2024. március 28., csütörtök
PIAF-MARCHE

Hommage á Édith Piaf

A Kosztolányi Dezső Színház és az Újvidéki Színház közös produkciója

Hétfőn és kedden este fél nyolctól Szabadkán a Kosztolányi Dezső Színházban a Piaf-marche/Piaf-menet című előadást láthatja a közönség.

Az előadás a tragikus sorsú művésznő harcokban és önmarcangolásban gazdag életéből, szélsőséges, sokszor végletes személyiségéről, sikereiről és sikertelenségeiről kíván szemelvényeket adni, megidézve azt a kort, amelyben a művészeknek nagyon nagy utat kellett bejárniuk az elismertségig. Piafnak sikerült. Hatása és dalai a mai napig érvényesek, és meghatározóak a francia sanzon világában.

Az előadásban a dalok francia nyelven hangzanak el, Mezei Kinga előadásában, főként egy zongora kíséretében. Az előadásban néhány nagyon ismert dalát leszámítva olyan dalok szerepelnek, amelyek remek darabok ugyan, mégsem ismeri őket a szélesebb közönség. Ám a legismertebb dalai sem maradnak megemlékezés nélkül, mivel az előadás magában foglalja a dalok a mai korra való hatását is.

Édith Piaf, a francia sanzon legnagyobb alakja – a hétköznapi életben kicsi, szürke és jelentéktelen nő – mindenkit elvarázsolt, amikor énekelni kezdett. Hangja erőteljes, enyhén fátyolos volt, jellegzetes kiejtéssel, dalait pedig az extázisig átélte, a közönség is érezhette a szegénység megaláztatását, a kiszolgáltatottságot, a szerelem kínjait és gyönyörét. Sikerei csúcsán sem feledkezett meg a kiskorában átélt nehézségekről, akármennyit keresett, sose volt pénze, nagyvonalú és bőkezű volt, mindenkinek adott, aki hozzá fordult. Művészként sikert sikerre halmozott, a világ a lábai előtt hevert, de emberként mindig boldogtalan volt.

Rendező: Mezei Kinga

Szereplők: Mezei Kinga, Mészáros Gábor

Jegyek: 065 543 3203, jegy@kosztolanyi.org