Mintha átok ülne az Európai Unióban félévenként változóan elnöklő országokon: problémáik felnagyítva tárják elénk az Unió akkor éppen legidőszerűbb gondját. Amikor a gazdasági válság először rávilágított a politika tehetetlenségére, az a Csehország elnökölt, amelynek akkor kormánya sem volt. Amikor kezdtek kiütközni a tagállamok közötti ellentétek az a Magyarország elnökölt, amely ellen éppen akkor folyt a legádázabb sajtókampány.
Az Unióban elsősorban ezekre az eseményekre emlékeznek. Közben azonban volt néhány semleges hatású elnöklő is. Volt továbbá egy pozitív példa: amikor az Unióban először jelentkeztek a javulás jelei, az az Írország elnökölt, amely a legsikeresebben birkózott meg a válsággal. (2014-ben a gazdasága 5 százalékkal növekedett, és a 4,8 százalékosra tervezett költségvetési hiányt 3,5 százalékra szorította le.)
Most az új esztendő első felében elnöklő Hollandia jót vagy rosszat hoz-e az Uniónak? Ez az új esztendő egyik kérdése. Minden esélye megvan arra, hogy kedvező hatása legyen. Már higgadtságával, józanságával is erre enged következtetni. A gazdasági válság leküzdésével is példát mutathat azonban: 2009-ben gazdasága 4,3 százalékkal visszaesett, de a zuhanást megállította, és a növekedés megindult, miközben azzal is eldicsekedhet, hogy 2013-ban költségvetési hiánya már csak 2,7 százalékos volt.
Különösen jótékony hatása lehet a menekültválsággal kiváltott majdnem hisztérikusnak tűnő idegesség lecsillapításában. Hollandia ugyanis az az ország, amely nemcsak az elsők között nyitotta meg munkaerőpiacát a rendszerváltás után felvett országok előtt; most is elmondhatja magáról, hogy a lakosság többsége támogatja az EU politikáját a menekültkérdésben, emellett ez az a nyugat-európai ország, amelyben több évben több volt a kivándorló, mint a bevándorló. (2006-ban például 132.682-en vándoroltak ki, és 101.489 bevándorló érkezett hozzájuk.) Közben semmilyen problémát nem látnak abban, hogy náluk minden hatodik gyerek szülei nem európai származásúak.
Mégis attól kell tartanunk, hogy Hollandia elnöklésére az fogja rányomni a bélyegét, hogy ez az ország azok közé tartozik, amelyek szerint a mostani Európai Unióból a „szűkebb mag” unióját kell csinálni. Igaz, hogy ő csak a menekültkérdésben akar kialakítani egy szűkebb csoportot azokból az országokból, amelyek a legtöbb bevándorlót fogadják be. (Szerinte ide tartozna rajta kívül Ausztria, Belgium, Németország, Svédország és esetleg még egy-két állam.) Ez az irányzat azonban már önmagában is veszélyes lehet, hisz a mostani problémák és a megoldással kapcsolatos huzavona kezdi megérlelni annak gondolatát, hogy az Unió meggondolatlanul bővült, túl könnyelműen vett fel erre még meg nem érett tagokat, és ez most megbosszulja magát. Különben is meg kellene már mutatni a rendszerváltás országainak, hogy nem lehet kapni a pénzösszegeket, és közben állandóan berzenkedni „Brüsszel diktatúrája” ellen.
A mostani válság ugyanis általában erősíti annak gondolatát, hogy minden euróra szükségünk van nekünk is, akkor minek adjuk másnak, a megszorításokat miért nem terjesztjük ki a másoknak adott pénzre is. Ez a gondolat jelentkezik egy-egy országon belül is. A katalánok azért akarnak függetlenek lenni, mert többet fizetnek a közös kasszába, mint amennyit onnan kapnak, Lombardia már régóta keményen tiltakozik az ország déli részének állandó segélyezése ellen stb. Azokban a hónapokban vagyunk, amikor már azt látjuk, hogy semmivé foszlik Európa nagy álma, az EU egyik legnagyobb vívmánya, mivel már hatalmas újságcímek hirdethetik: nincs már többé közös határ Európában; már azt jósolgatják, hogy a közös határ után veszélybe kerül a közös pénz, az euró is.
Ilyen körülmények között nem csodálkozhatunk azon, hogy a „mentsük, ami menthető” elv alapján felvetődik a „kemény mag” megőrzésének ötlete, az a javaslat, hogy francia–német tengellyel létre kell hozni egy szűkebb közösséget, azokból az államokból, amelyek megérettek arra, hogy vállaljanak egy ilyen közösséget. Napjainkban már olyan európai tekintély, mint Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke arról beszél, hogy széteshet az EU, nem biztos, hogy mostani felépítésében túléli-e a következő tíz évet. Mert túl sok tagállamban bírálják egyszerre azért, mert nem oldja meg a problémákat, meg azért is, ha a megoldással próbálkozik. Kell tehát valami megoldást találni, mert az egyetlen másik alternatíva a „nacionalizmus Európája, a határok és falak Európája”.
Ezek a „szűkebb Európai Uniót” hirdetők nem számolnak azonban azzal, hogy nem sok esély van akár még a „kemény mag” megőrzésére sem, mert a bajok súlyosabbak, és nem létezik olyan „kemény mag”, amely mentes lenne azoktól. Nem csak arról van szó, hogy Európában van a világ kb. 4 billió dollárra becsült megfizethetetlen adósságának egynegyede. Még az is csak egy kedvezőtlen körülmény, hogy Európa lassabban fejlődik, mint nagy vetélytársai, az USA és Kína. (Már túl van a visszaesés korszakán, de 2015-ben a gazdasági növekedése csak 1,8 százalékos, a „kemény mag” gerincét adható euróövezetben még annál is kevesebb, 1,5 százalékos.)
Nem igazi gond a menekültáradat, hisz a kontinens milliók befogadására volt képes, különben is a Törökország által befogadott 2 millió menekült a lakosság 2,7 százaléka, egy ilyen arányhoz Európának 13 millió menekültet kellene befogadnia. Még a terror is csak a kisebbik gond. (A számítások szerint 2001 óta a fejlett világban kb. 32 ezer ember esett a terror áldozatául, ennyi ember naponta(!) belehal az éhezésbe.) A baj, hogy a mai helyzet még a „kemény magon” belül is erősíti a nacionalizmust.
