2024. március 29., péntek

Nem drágul meg a fűtés – egyelőre

A Távfűtőművek igazgatója szerint a vállalat emiatt veszteségbe kerül

Nem változott a távhő ára Szabadkán, ugyanis a Városi Tanács és a képviselő-testület nem vitatták meg a Távfűtőművek erre vonatkozó kérelmét. A vállalatban azt mondják, emiatt veszteséggel működnek, a mínuszt pedig a városnak kell majd fedeznie.

Fotó: Molnár Edvárd

Fotó: Molnár Edvárd

A közvállalat még november közepén kérelmezte új tarifarendszer bevezetését, ami egyben a távhő árának 11 százalékos növelését is jelentette volna. Igazából a fogyasztók ezzel visszatérnének a korábban alkalmazott kéttarifás elszámolási rendszerre. Ez azt jelenti, hogy az állandó, egész évben fizetendő rész mellett a téli időszakban egy változó részt is fizetni kell.

Dervo Ahmetović, a vállalat igazgatója szerint az ő javaslatuk alapján a variábilis rész esetében 5,31 dinár lenne egy kilowattóra elfogyasztott energia a fűtési idény során, az állandó részt illetően pedig négyzetméterenként 30,33 dinárt kellene fizetni. Az igazgató szerint a díjszabási rendszer változása ellenére sem számítanak rá, hogy a fogyasztók olyan szélsőségesen nagy számlákat kapjanak, mint amire az előző idényben volt példa.

Az igazgató az áremelést azzal indokolta, hogy a vállalat már két éve nem emelte árait, ugyanakkor szerinte a Szabadkai Távfűtőművek szolgáltatása még így is az egyik legolcsóbb lenne Szerbiában.

Az igazgató szerint ha a város nem hagyja jóvá az árkorrekciót, az egyrészt anyagi veszteségbe sodorja a Távfűtőműveket, másrészt, szerinte a vállalat ügyvitele is gondok elé nézhet.

Maglai Jenő polgármester évértékelő sajtótájékoztatóján beszélt erről a témáról. Mint mondta, nem tartja valószínűnek, hogy néhány hónappal az önkormányzati választások előtt többségi döntés születne az árak emeléséről. A polgármester megerősítette, hogy a jelenlegi árak mellett a közvállalat 110 millió dináros veszteséggel számolhat, amelyet a büdzséből fedeznek majd.

Az ellenzéki Demokrata Párt képviselői a vkt korábbi ülésein többször is indítványozták, hogy áremelés helyett a Távfűtőművek csökkentse árait. Érveik szerint ezt azért kellene megtenni, mert a gáz az elmúlt egy évben 23 százalékkal olcsóbb lett, a közvállalatban tíz százalékkal csökkentek a bérek, illetve befejezték a hővezeték rekonstrukcióját.