2024. április 20., szombat
DAKAR-RALI

A harmadik szakasz is teljesítve

Közép-európai idő szerint nem sokkal 16.30 után sikerült célba érnie Saghmeister Gábornak a Dakar-rali harmadik szakaszán, amelyet Termas de Río Hondo és Jujuy között rendeztek meg. A motorosoknak a 350 kilométeres távból 314 kilométer volt a mért szakasz, s az egyedüli szerbiai versenyző ezt a távot 2 óra 55 perc 42 másodperc alatt teljesítette, ami a Dakar hivatalos honlapja szerint a 79. helyezéshez volt elegendő. A harmadik szakasz Honda-fölényt hozott, hiszen a szakaszgyőztes a spanyol Barreda lett, az argentin Benavidesé a második, a portugál Goncvalesé pedig a harmadik hely. Saghmeister csapattársa, az erdélyi Gyenes Emánuel 2 óra 34 perc alatt ért célba (16. hely). Ma a 629 kilométer hosszú Jujuy–Jujuy szakasz szerepel a programban, amelyen a mért rész 429 kilométer.

Saghmeister a második szakasz után a következőket nyilatkozta:

– Tudtam élvezni a motorozást. Rengeteg éles kanyarral találkoztam, gyakran csúszós talajjal kombinálva. Voltak olyan részek, ahol gyorsan, 170 kilométeres sebességgel is haladtam. Sok baleset történt, többen leestek a motorról, egyszer láttam a mentőhelikoptert is leszállni. Tudtam volna 5-10 perccel gyorsabban is motorozni, de nem akartam kockáztatni. Tavaly gyorsan mentem már a Dakar elején, aminek az lett a vége, hogy a második szakaszon elestem, és eltörtem a kezem.

Tehát a biztonsági motorozást választottad?

– Igen, nagyon sok kilométer van még hátra a verseny végéig. A második szakaszon nagy előnyt nem lehetett volna szerezni, ezért döntöttem úgy, hogy nem kockáztatok. A neheze még hátravan, dűnékkel még nem is találkoztunk. Az igazán meleg napok ezután következnek, a navigációs problémák is majd később jönnek elő. Akkor kell majd megmutatni, hogy ki a jó motorversenyző.