2024. március 28., csütörtök

Szálloda is kellene

Lehetőség vagy teher a zentai sportcsarnok?

Több mint fél évszázaddal ezelőtt vetődött föl Zentán sportcsarnok építésének a gondolata, és csak 2015. december elején volt a megnyitója. Most pedig vannak, akik attól tartanak, hogy nehéz lesz a fönntartása és „megtöltése” rendezvényekkel. Ezekről a dilemmákról kérdeztem Ceglédi Rudolf polgármestert, aki az alábbiakban tekintette át a lehetőségeket:

– Egy év elmúltával juthatunk megbízható adatokhoz, mindenesetre a 2016-os költségvetésben 20 millió dinárt tervezünk a sportcsarnok üzemeltetésére. Illúzióink nincsenek, hiszen az elmúlt években itthon és külföldön is érdeklődtünk ilyen ügyben, és általános tapasztalat, hogy még ott sem tud önfenntartó lenni egy sportcsarnok, ahol üzlethelyiségek is kapcsolódnak hozzá. Természetesen mi is tervbe vettük, hogy a sporton kívül más rendezvényeknek is helyet ad a létesítmény, például koncerteknek. Másrészről eddig is költségvetési támogatásban részesültek a sportklubok, ezentúl fölszabadulnak az eddig használt épületek, és más célra tudjuk hasznosítani azokat. Persze máris gondot okoz az, hogy a törvény miatt nem növelhetjük a foglalkoztatottak számát. Az épület őrzését külső szolgálatra bízzuk.Mivel új létesítményről van szó, nagyon fontosnak vélem a népszerűsítést abból a célból, hogy rangos sportversenyeket is szervezhessünk a zentai sportklubok mérkőzései mellett. Az idősebb pionírok számára a közelmúltban lebonyolított birkózó-Balkán-bajnokságon itt járt az Európai Birkózószövetség alelnöke is, s ha elégedett volt, biztosan nívósabb verseny érdekében is tudja népszerűsíteni a sportcsarnokot és Zentát. Január 9-én itt tartják a szerb–magyar barátságos kézilabda-mérkőzést, amelyre az európai szervezettől két ellenőr érkezik, s ha jól sikerül a rendezvény, ők is hozzásegíthetnek újabb mérkőzésekhez. Ha pedig rangos versenyeket tartanak Zentán, akkor több száz vagy ezernél is nagyobb számban érkeznek szurkolók, akik természetesen fogyasztanak is – a magyarországiak máris jelezték igényüket –, tehát közvetett hasznot is hoz a sportcsarnok. Sajnos azt már a Balkán-bajnokság alkalmával tapasztaltuk, hogy kevés a szálláshely a városban, a vendégek egy részét Magyarkanizsára kellett utaztatni. S a vendéglátás minőségére szintén hangsúlyt kell fektetni. A kézilabdázók jelezték, hogy négycsillagosnál alacsonyabb rangú szállodába nem szívesen jönnek, most azonban több érvvel sikerült őket meggyőznünk. Sok évvel ezelőtt az Újvidéki Egyetem készített egy tervet négycsillagos, 90 ágyas hotel építésére a Népkertben, pedig akkor még messze voltunk a sportcsarnok építésétől. Nagy szükség volna befektetőre, akár összefogással, a vendéglátás terén, hogy először is megfelelő szállást teremtsünk a vendégek számára, majd a vendéglátóipar a többi elvárásuknak is mennyiségben és minőségben eleget tudjon tenni, mert különben elveszik az az előnyünk, amit a korszerű sportcsarnok hozott. Ha hozzátesszük, hogy tervbe vettük új úszómedence építését, továbbá ki van fúrva termálkút, amely szintén új lehetőséget kínál a vendéglátás terén, akkor végképp szükség lenne hotelra és a vendéglátóipar fölfejlesztésére. A termálvizes uszoda építése iránt volt számos érdeklődő, de sajnos előbbre nem léptünk. Nagy előnynek tekintem viszont, hogy a népkerti objektumok és a terület mind önkormányzati tulajdonban van, ami megkönnyíti a beruházásokat – mondta a polgármester.