2024. április 19., péntek

Szilveszterezés Zomborban

Tavaly is megszervezte a város idegenforgalmi szervezete a tűzijátékos, zenés szabadtéri újévvárást, ami, amióta a Szentháromság térről áthelyezték a Szent György térre, évről évre veszít népszerűségéből.

Szerényre sikerült az óév utolsó három napjára időzített újévi vásár is, mind kínálat, mind kereslet tekintetében, voltaképpen a gyermekprogramoknak volt közönsége. Szilveszter éjjelén a Đuvegije tamburazenekar, az idegenforgalmi szervezet programjainak állandó résztvevője muzsikált a 200–300 fős közönségnek, majd a So Jazzy popzenekar szórakoztatta a kitartóbbakat.

A Magyar Polgári Kaszinóban viszont a szervezőket is meglepte az óriási érdeklődés a szilveszteri buli iránt. Az egy évvel korábbi rendezvényre toborozni kellett a közönséget, így a mostanira nem mertek zenekart lekötni, hanem gépzenét hirdettek. Vagy ez az ötlet, vagy valami más, például a korlátlan italfogyasztás lehetősége bejött, mert végül az előcsarnokban is meg kellett teríteni, hogy elhelyezhessék a több mint 170 vendéget, akik személyenként 1800 dinárt fizettek a svédasztalos vacsoráért, reggeliért és az italfogyasztásért. A társaság hajnali négy óráig táncolt a slágerzenére.

Január elsején, délelőtt háromnegyed 11-kor a városi közkórházban megszületett az év első kisbabája, a bezdáni Petrović család harmadik gyermeke, Lukas. Az újszülöttet és édesanyját fölkereste dr. Zoran Parčetić, a városi tanács egészségüggyel megbízott tagja, aki Saša Todorović polgármester nevében 100 000 dinár értékű pénzutalványt adományozott a családnak.

A szülészet ügyeletesei 2016 első napján még két kisgyereket segítettek világra.