2024. április 20., szombat
ZOMBORI VKT

Csődmentő értekezlet

Alig két napra a tavaly utolsónak mondott városi képviselő-testületi ülés után az elnök újra összehívta a helyi képviselőket, hogy megszavazzák a Vodokanal kommunális közvállalat 121 millió dináros hitelfölvételét, hogy azzal, miként az ülésen elhangzott, megmentsék a csődtől az Energana kommunális közvállalatot.

A sürgősségi eljárással december 30-ára összehívott értekezlet napirendjén négy tárgysorozati pont szerepelt, az egyik a Vodokanal 2015-ös munkaprogramjának első módosítása és kiegészítése, amit a másik hárommal együtt vitattak meg. A határozatok lényege, hogy a vízművek a köztisztasági vállalat és a hőtelep kezessége mellett hitelt vesz föl, amiből a hőtelep adósságait rendezi az önkormányzat. A vitában elhangzott, hogy az érintett közvállalatok elkéstek a döntéseikkel, és ezzel törvényt sértettek. Fölvetették, hogy a távfűtőműveknél fölmerült problémát kétségkívül meg kell oldani, de a javasolt intézkedések rosszak, elfogadásukkal kockára teszi az önkormányzat a Čistoća és a Vodokanal működését. Ki szavatolja, hogy az Energana képes lesz törleszteni a hitelt, illetve a kölcsön miatt emelkedik-e a vízdíj? A demokrata képviselők szerint komolytalanság és inkorrekt a választások előtt néhány hónappal hitelért fordulni, majd a törlesztés felelősségét a polgárokra hagyni. Nemanja Delić korábbi demokrata polgármester az ülés előtti sajtótájékoztatóján kifogásolta, hogy egy ilyen komoly kérdésben sürgősségi eljárásban hívnak össze ülést, hogy az egyébként előkészítetlen vitaanyagot CD-n kapják meg a képviselők, amit ilyen rövid idő alatt képtelenség áttanulmányozni és álláspontot kialakítani velük kapcsolatosan. Arra is rámutatott, hogy a hitelt a vízdíjon keresztül minden polgár törleszti majd azok helyett, akik nem fizették a távfűtés díját.

A vkt végül elfogadta a beterjesztett határozatokat, majd az év végén szokásos állófogadással búcsúzott az óesztendőtől.