Több mint kétezren Szabadka főterén

Régóta nem látott tömeg köszöntötte az új évet a város központjában

tm

2016. január 4., 12:31 >> 2016. január 4., 13:31

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Nagyon sokan otthon, családi, illetve baráti körben köszöntötték az új évet Szabadkán is, de több ezren döntöttek úgy, hogy valamely szórakozóhelyen, illetve a főtéren búcsúztatják a 2015-ös évet. A becslések szerint több mint kétezren voltak Szabadka főterén éjfélkor, keringőre táncoltak, pezsgővel koccintottak és gyönyörködtek a tűzijátékban.

A szabadkai és a környékbeli szórakozóhelyek is megteltek. Több szabadkai kávézó és szórakozóhely már 31-én reggeltől élő zenével, illetve lemezlovasokkal várta az estére készülődő fiatalokat és idősebbeket egyaránt. A nappali újévre készülődés mindenhol ingyenes volt, s a kávézók már a délutáni órákban megteltek.

A főtéren szilveszterezőket az AS FM rádió lemezlovasai és a szabadkaiak körében népszerű DJ Noyz szórakoztatta, s a hangulat az idén kiemelkedően jónak bizonyult, nagyon sokan, több mint kétezren döntöttek úgy, hogy a főtéren ünnepelnek, annak ellenére, hogy csaknem mínusz 10 Celsius-fok volt Szabadkán.

A szabadkai szórakozóhelyek is megteltek, annak ellenére, hogy a legtöbb helyen 4000 és 8000 dinárba is került az óévbúcsúztató. A kávézók azonban ennél sokkal kedvezőbben, párszáz dinárért kínáltak szórakozási lehetőséget.

A legtöbben azonban az idén is otthon, illetve baráti körben töltötték a szilvesztert.

Szabadkán a főtéren incidens nélkül zajlott az ünneplés, a mentőknek két alkalommal kellett segítséget nyújtaniuk petárda okozta sérülés miatt. A Bajmokon, nem sokkal éjfél után történt brutális gyilkosság két elkövetőjét szombaton letartóztatta a rendőrség.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége