2024. április 19., péntek

Magyar nyelvtanulás Zomborban

A városi közigazgatás harminc alkalmazottja végezte el december 23-áig a magyar nyelvi alapképzést. A tanfolyamot Szakács Csaba, a városi tanács nemzeti kisebbségek ügyeivel megbízott tagja kezdeményezte, a kurzust a tartomány és a város is támogatta anyagiakkal. A képzés hallgatója volt Čarna Petričević is, a polgári jogvédő, aki mások mellett továbbléphetett a magasabb szintű képzési fokra.

Szakács Csaba elégedett az eddigi eredményekkel.

Megtörtént, hogy a polgárok a szerb nyelv kellő ismerete nélkül igyekezték rendezni hivatali ügyeiket az önkormányzatnál, és nem találtak ügyfélszolgálatot, ahol az egyébként hivatalos nyelvnek számító anyanyelvükön beszélhettek volna. Két, esetleg három fokozatban terveztük a hivatalnokok nyelvi fölkészítését, amit 90 százalékban a tartomány, 10 százalékban a város finanszíroz. Az első kör voltaképpen kísérletként működött. Az eredményeket összegezve látjuk, hogy jövőre elindíthatjuk a magasabb szintű képzést, és más tisztségviselőkre is kiterjeszthetjük, elsőként gondolok azokra, akik a közvállalatok ügyfélszolgálataiban dolgoznak – nyilatkozta Szakács.

A nyelvi képzést vezető Kostić Mónika szerint azokra, akik a városi közigazgatásban elsajátították a magyar nyelv alapjait, még két, de inkább három kurzus vár, hogy az ügyintézést magyarul vezethessék végig.