2024. március 29., péntek

Szigorúbban ellenőrzik a Szíriából érkezőket

Németország péntektől szigorúbban ellenőrzi azokat, akik azt állítják, hogy a szíriai konfliktus miatt kérnek menekültstátust

A szíriai menekültek tavaly év vége óta egyszerűsített eljárással kaphattak menedékjogot Németországban, nem kellett személyes elbeszélgetésen részt venniük, ám január 1-jétől rájuk is a hagyományos menekültügyi eljárás szabályai vonatkoznak majd. „Ez a szabályozás január 1-jétől mindenkire érvényes, függetlenül attól, hogy a kérelmezők melyik országból származnak" - tudatta a berlini belügyminisztérium szóvivője.

Angela Merkel kancellár következetesen ellenzi, hogy Németország gátat szabjon a menekültek befogadásának, arra hivatkozva, hogy az országnak kötelessége menedéket biztosítani azok számára, akik háborúk és konfliktusok elől menekülnek. Az egyszerűsített menekültügyi eljárás bírálói viszont úgy vélik, hogy a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet a könnyítéseket kihasználva dzsihadistákat juttathat be Európába. Merkel álláspontjával szemben a kancellár hazájában és külföldön is nőtt az ellenállás, miután kiderült, hogy a november 13-i párizsi merényletek elkövetői közül legalább ketten hamis szíriai útlevéllel rendelkeztek. Németországba idén valamivel több mint egymillió menedékkérő érkezett, jóval több, mint bármely más európai országba.

A héten Franciaország is azt kérte az Európai Bizottságtól, hogy az uniós hatóságok által is ellenőrzött belépési pontokon, Olaszországban és Görögországban jobban szűrjék ki a hamis szír útleveleket. Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter felhívta a figyelmet, hogy az Iszlám Állam az általa elfoglalt szíriai területek közigazgatási hivatalaiból rengeteg biankó útlevélhez jutott hozzá, melyeket nagyon nehéz kiszűrni, ha kiállítják valaki nevére.