2024. április 20., szombat

Multifunkcionális terem létesül az élhetőbb Topolyáért

Felújítják a topolyai színháztermet

2007 júliusában a Mara Amatőr Színház játéka közben a topolyai Művelődési Ház színháztermében leszakadt egy plafonrész. A kárfelmérést végző szakemberek nagyon veszélyesnek ítélték meg a helyszínt, teljes körű felújítást javasoltak. Azóta a terem felújítása, anyagi támogatás hiányában, nem kezdődött el, az csak raktárhelyiségként funkcionálhatott. Mostanáig. A topolyai önkormányzat 2015-ös évi költségvetési keretösszegéből történő 10 millió dináros juttatása jóvoltából a színházterem felújítási munkálatainak első fázisa 2015. december 21-én megkezdődhetett.

Kezdetüket vették a topolyai színház felújítási munkálatai (Ótos András felvétele)

Kezdetüket vették a topolyai színház felújítási munkálatai (Ótos András felvétele)

- Egy, 2007 decemberében a színházterem felújítására vonatkozó ötlettervvel évekig pályáztunk a Tartományi Művelődési Titkárságnál, sikertelenül. Önkormányzati költségvetésből pedig a 2015-ös keret megszületéséig, nem különítettek el e célra. Meghatározó momentumnak ítélem meg a Tilger Mihály Polgári Egyesület által 2014 tavaszán kezdeményezett kerekasztal-megbeszélést a színházterem jövőjét illetően, amelyet követően kérelmeztük is írásban az önkormányzattól: lehetőségeikhez mérten támogassák a következő évben az egyre kilátástalanabb állagú épületrészünk felújítását. Ők nyitottak voltak, a 2015-ös költségvetési évben 10 millió dinárt különítettek el erre a célra. Segítségnyújtásuknak köszönhetően, a 2015 nyarán a topolyai Rind Project által összeállított ötletterv alapján való felújítás, amely 26 millió dináros beruházást jelent, és a jövőben multifunkcionális terem jelleget ad majd az egykori színháztermünknek, a 2017-es évben le is zárulhat. Fontos kiemelni a topolyai helyi közösség és az önkormányzat támogatásával 2014 őszén a felújítás nulladik fázisaként emlegetett, 900000 dinár értékű munkálatok jelentőségét. Akkor nyílászáró-cserék, a csatorna- és a tetőszerkezet javítása történt meg a belső rekonstrukciós munkálatok előkészítéseként. 2015. december 21-én tehát megkezdődtek a színházterem felújítási munkálatai. December 15-én szerződtünk a vontkozó közbeszerzési eljárásban győztes szabadkai Expres-Servis Kft.-vel, amely az első fázis PDV nélküli 8667791 dinárra becsült munkálatainak kivitelezését 7153142,56 dinár+PDV árban vállalta december 21-étől, 68 munkanapon belül. Az önkormányzat december 21-én át is utalta a szerződésünkbe rögzítettek alapján az első fázishoz szükséges teljes összeg 20 %-át – fogalmazott Csípe Tímea, a Művelődési Ház igazgatója.

- Régóta foglalkoztatja a topolyai lakosságot a helyi színházterem sorsának alakulása, több ízben hangot is adtak nemtetszésüknek e vonatkozásban. Reálisak vagyunk: egyetlen költségvetési évbeli támogatásunk nem elég a terem felújításához, így aztán a 2016-os évben is tervezzük azt 10 millió dinár értékben támogatni. Ha a munkálatok a kivitelező részéről megfelelő ütemben folynak, ahhoz, hogy a folytonosságot biztosítsuk, elképzelhetőnek tartom azt is, hogy 2016 őszén, akár egy költségvetési átütemezés következtében, ha lehetőségeink engedik, a maradék, szükséges anyagi eszközökkel is támogassa a topolyai önkormányzat a beruházást kivitelezését a befejezéséig. Önkormányzatunk képviselői, Plohl Edvin kkt-elnök és Kisimre Szerda Anna művelődési kérdésekkel megbízott tanácsnok által koordinált többtagú bizottság döntött arról, hogy a színházterem a jövőben olyan jelleget viseljen, amelyre - többek között a polgárokkal is folytatott megbeszélésekre alapozva kijelenthetem - leginkább szüksége van a közösségnek: az épülő terem egy időben töltse be többek között színházterem, de akár konferencia- vagy bálterem, fogadások helyszínének funkcióját is – nyilatkozta Kislinder Gábor, Topolya polgármestere.

Jelenleg a színházterem felújítási munkálatainak első fázisa zajlik, amely magába foglalja a bontási részt, a padlózat kialakítását, a szigetelés, a hidráns hálózat felújítását, a teljes korszerű fűtési rendszer kiépítését. A beruházásra vonatkozó építési terv kidolgozója, a Rind Project vállalkozás alapító tulajdonosa, Rind Anzelm statikus tervezőmérnök a színház felújításának szakmai részleteiről egyik következő lapszámunkban árul el részleteket a vele készített beszélgetésünkben.