2024. március 28., csütörtök

Másfél milliárd dinár Óbecse jövő évi költségvetése

Nagyjából 1,5 milliárd dinár lesz Óbecse jövő évi költségvetése – az erről szóló tervezetet tegnap fogadta el a községi képviselő-testület. Ebből az összegből körülbelül 1,1 milliárd dinárt a költségvetési eszközök tesznek ki, a költségvetési felhasználók más forrásból a tervek szerint 48 millió dinárra tesznek majd szert, tartományi és köztársasági szintről 162,7 millió dinár érkezésével kalkuláltak, az idei évről pedig a várakozások szerint 224 millió dinárt visznek át 2016-ra.

Vuk Radojević polgármester szerint a községi kassza több beruházás költségét is tartalmazza, és az idén megkezdett szociális intézkedésekre jövőre is lesz pénz. Elmondása szerint jövőre felújítják a péterrévei Samu Mihály Általános Iskola vizesblokkját, megkezdődik az iskola tornatermének az építése, és minden településen lesznek új járdák, az óvodákban pedig az energiahatékonyság növelésére helyezik a hangsúlyt.

Az alig egyórás ülésen a 36 képviselőből csupán 23 volt jelen, az ellenzéki Demokrata Pártot senki sem képviselte. A megjelentek elfogadták a többi között az önkormányzati rendszerben meghatározatlan időre foglalkoztatottak maximális számára vonatkozó határozatot, valamint a 2015-től 2018-ig terjedő időszakra kidolgozott sportfejlesztési programot is.