2024. március 29., péntek

Ha már nincs egy Doktor Dolittle

A topolyai Arcus Környezetvédő Egyesület immár huszonöt éve nagy szerepet vállal térségünk természeti értékeinek megóvásában. E célból október végétől úgymond hivatalosan is új szolgáltatást, vadállatmentő ügyeletet vezettek be. Ennek apropóján kerestük fel Sihelnik Józsefet, az egyesület titkárát.

– Azért hoztuk létre ezt a szolgálatot, mert amióta az Arcus létezik, megkeresnek bennünket az emberek, ha sérült állatot találtak itt vagy ott. Az utóbbi években mondhatjuk, hogy nagyon megszaporodtak az ilyen esetek. Az idei év tetőzött ezen a téren. Egy erdei fülesbagollyal indult, aki a városban lévő telelőhelyéhez közel a bank ablakának repült. Később a nyári táborunk ideje alatt értesítettek bennünket, hogy három hattyúfiókát találtak Kavilló meg Pobeda között, a szántóföldek kellős közepén. Kezdetben kételkedtünk abban, hogy valóban hattyúkról van-e szó, de amikor kimentünk, bebizonyosodtunk róla, hogy tényleg azok voltak. Valószínű, hogy a pobedai tavon fogta be valaki, és utána otthagyta, majd a kutyák is megtámadták őket. Két fiókával nem volt semmi gond, viszont a harmadiknak több helyen is megharapták a lábát. A két egészséges fiókát szabadon engedtük a pobedai tavon, hisz már elég nagyok voltak az önálló élethez, viszont a harmadikat el kellett hoznunk, és utána a palicsi állatkertbe került, hiszen ott működik az ország első hivatalos vadállatmenhelye, és amikor bármilyen gondunk van, oda visszük az állatokat. Ez azért is jó, mert ott állatorvosi ügyelet van.

Sihelnik József elmondta, hogy az emberek korábban nem tudtak kihez fordulni, és legtöbbször az állatorvosokat hívták, akik azonban nem foglalkoznak vadállatokkal. Az új szolgáltatásukat csütörtökön kezdték hirdetni a Facebookon, és már pénteken jelentkeztek is, hogy a Csáki Lajos Általános Iskola ablakához csapódott egy jégmadár. A madárnak eltört a csőre, és olyan mértékű agyrázkódást szenvedett, hogy néhány nap után, hiába ápolták, elpusztult. Ezt követően egy egerészölyvhöz hívták őket, amely valószínűleg mérgezett egeret evett, és ettől legyengült. Nem egész egy hét alatt annyira megerősödött, hogy szabadon engedték. Ez volt az Arcus új szolgáltatásának első sikeres akciója.

Az egyesület titkára arról is beszélt, hogy Topolyán időről időre felröppen a hír, hogy kígyókat találtak, de eddig minden alkalommal bebizonyosodott, hogy téves riasztásról volt szó, de megtörtént, hogy egy vándorpatkány hívta fel magára a figyelmet. Az emberek túlbuzgósága időnként problémát okoz, hisz befogják a feketerigó- vagy erdei fülesbagoly-fiókákat, akik félfészekhagyóként természetes, hogy elhagyják a biztonságos fészket, és a túlélésük érdekében egyedül próbálnak szerencsét. Ezekkel akkor teszik a legrosszabbat, ha megfogják őket. Ebben az esetben az arcusosok visszavisszik, és szabadon engedik a madarakat, hisz legtöbbször megtalálják egymást a testvérek, nem beszélve arról, hogy a baglyok örökbe is fogadhatnak egy-egy fiókát.

A vadállatmentésekről bővebb információt az egyesület honlapján találhatnak. Az ügyelet elérhető a 064/9486585-as telefonszámon, de üzenet is küldhető a honlapon keresztül.