2024. március 29., péntek

Sokan meghaltak egy pokolgépes merényletben Pakisztánban

Legalább 21-en meghaltak, 78-an megsebesültek, amikor kedden egy merénylő motorjára erősített robbanóanyaggal belehajtott egy kormányhivatal előtt álló tömegbe, és felrobbantotta magát az északnyugat-pakisztáni Mardan városában - közölte a pakisztáni rendőrség.

A pokolgép egy regionális kormányhivatal előtt lépett működésbe, amely személyi igazolványokat állít ki. Egészségügyi források szerint legalább 21 holttestet és 78 sebesültet szállítottak a helyi kórházba. A támadás elkövetőjeként a pakisztáni tálibok (Tehrik-i-Talibán Pakisztán, TTP) Dzsamat-ul-Ahrár nevű csoportja jelentkezett, amely a pakisztáni kormány megdöntésével iszlamista államot kíván létrehozni. A szélsőségesek szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a hivatal a "gyűlölt pakisztáni állam" része, így legitim célpontnak számít. "Isten akaratából minden pakisztáni szervezetet célba veszünk, amelyek közvetve vagy közvetlenül részei ennek a háborúnak" - hangzott el az iszlamistáktól.

A pakisztáni tálibok egykor kiterjedt területeket tartottak ellenőrzésük alatt az ország északnyugati felén, de a 2009-ben indult katonai műveletek kisebb, elszigetelt területekre szorították vissza őket. A korábbi évekhez képest idén kevesebb támadás történt települések és városok ellen. Mardan mintegy 50 kilométerre északnyugatra fekszik Pesavártól, Haibár-Paktunkva tartomány székhelyétől. A tartomány Afganisztánnal határos.