Rendhagyó élményben volt részük mindazon zentaiaknak, akik a művelődési ház színháztermében megtekintették a Hajde da... elnevezésű társulat, a Rex és a Magacin Művelődési Központ koprodukciójában készült Hegel és a csalások hosszú listája elnevezésű inklúziós színházi előadást. A színdarab bebizonyította, hogy a rokkantak is teljes mértékben egyenrangú partnerei lehetnek a professzionális táncosoknak.
A színházi előadásban egyébként a süketnémák is kitűnően táncolnak, függetlenül attól, hogy nem hallják a zenét és a tolószékbe kényszerült személyek számára sem okoz gondot a színpadon való előadás, és kiválóan hozzá tudnak járulni a színházi élmény kialakításához.
Marko Pejović, a projektum koordinátora szerint az előadás a rendkívül fontos társadalmi dimenzióján kívül egyben erős művészi cselekedet, amelynek célja az, hogy a színházat mint nyílt teret népszerűsítsék, amelyben lehetséges a találkozás, amelyben terjednek a különböző lehetőségek, megszűnnek a határok. A rokkant személyeknek pedig kizárólagos joguk van, hogy testüket és társadalmi, illetve művészeti helyzetüket önállóan és szabadon értelmezzék.
A színdarabban közreműködött Marko Pejović (pszichológus, drámaíró, művészetelmélet szakértő), Boris Caksiran (jelmeztervező és rendező), Jovana Rakić (koreográfus, táncművész), Stojan Simić (táncművész), Jelena Stojiljković (drámapedagógus), Jana Milenković (táncművész), Marijana Kraker (színésznő) és Nenad Galić (költő).
A színházi előadást egyébként a Japan Tobacco International jóvoltából a Művészetre való jog elnevezésű projektum keretében valósították meg, amely arra figyelmezteti társadalmunkat, hogy a rokkantak számára igencsak alacsony szinten érhetőek el a művészeti tartalmak. Nagyon kevés művelődési intézménybe tudnak bemenni tolószékkel, és az előadásokat csak nagyon ritkán tolmácsolják jelbeszéddel, illetve a vakok és a rosszul látók számára hangtolmácsolással. Úgyszintén nagyon kevés művészeti projektum készül, amelyben a rokkantak egyenrangú résztvevők. És többnyire azért nem alkalmazzák őket, mert nincs megfelelő végzettségük, ugyanis a művészeti iskolákba nem is veszik fel őket, ellentétben az egészséges diákokkal, illetve egyetemistákkal.
