2024. április 20., szombat

Betiltották a személyautó-forgalmat Milánóban

Három napig tilos személyautóval közlekedni Milánóban délelőtt 10 és délután 4 óra között. A szmog miatt döntöttek így a hatóságok, abban bíznak, hogy a lépéssel csökkenthetik a légszennyezettséget.

Az egészségre ártalmas mértékű légszennyezettséget mutatnak a műszerek Milánóban és Rómában. Ezért a két nagyváros válságintézkedéseket hozott. Az olasz fővárosban a régebbi típusú gépkocsik közlekedését tiltották be a város nagy részén. A többi, fiatalabb évjáratú gépkocsi pedig a rendszámtáblán szereplő számok alapján indulhatott a forgalomba. Egyik nap a páros, másik nap a páratlan számúak.

Milánóban drasztikusabb döntéseket hoztak. Miután az egyes járművek forgalomba engedésének korlátozása nem volt elég, a hatóságok bejelentették: hétfőtől három napig semmilyen személyautó nem közlekedhet az északolasz városban délelőtt tíz és délután négy óra között. „Érzem a légszennyezést. szerencsés vagyok, hogy a tengerpartra mehetek, mert van ott egy kis házam, és azt mondhatom, hogy érezhető a különbség” – mondta Germano helyi lakos. 

A város gyakorlatilag kihalt a rendelkezés hétfő délelőtti bevezetése óta. Sokan persze hosszú távú megoldást akarnak a problémára, de a város lakosságának egy része a mostani helyzetnek is örül, a tömegközlekedés ugyanis jár, és így szerintük Milánó élhetőbb lett. „Azt gondolom, hogy más, még hatékonyabb intézkedéseket is meg kellene hozni a jövőben, de most ez működik. Milánó élhetőbb lett” – fogalmazott Davide helyi lakos. 

Ráadásul a tömegközlekedés is olcsóbb. A gépjárműtilalom ideje alatt ugyanis egyetlen egy útra szóló jeggyel egész nap lehet utazni.