2024. április 19., péntek

Huszonöt éves az SPS

Dačić: Nem lépünk koalícióra az SNS-szel a választások előtt

Ivica Dačić, a Szerbiai Szocialista Párt elnöke a párt 25 éves jubileumi ünnepségén kijelentette, hogy a választások előtt nem lépnek koalícióra a Szerb Haladó Párttal, habár közösen legalább a szavazatok 60 százalékát megszereznék.

Az újvidéki Szerb Nemzeti Színházban (SNP) megtartott összejövetelen az SPS-vezér azt mondta, hogy az elmúlt napokban olyan híresztelések terjedtek el a médiában, amelyek szerint a választásokon koalícióban indul az SPS az SNS-szel, ez azonban nem igaz – hangsúlyozta Dačić.

A párt negyed évszázadának alkalmából megtartott ünnepségen Dačić leszögezte, hogy az SNS korrekt koalíciós partnerük a jelenlegi kormányban, majd arra szólította fel az Egységes Szerbiát (JS) és a Szerbiai Egyesült Nyugdíjas Szervezetet (PUPS), hogy az SPS-szel koalícióban induljanak a soron következő választásokon.

Az SPS elnöke azt is hangsúlyozta mai újvidéki felszólalásában, hogy ha pártja nem lett volna, Vajdaság kérdését nemzetközi kérdéssé tették volna, ahogyan az Koszovó esetében történt.

„Az egységes Szerbia megteremtése az SPS hatalma idején történelmi jelentőségű győzelem Szerbia és a szerb nép számára. Vajdaság szerb autonómia – Szerbián belüli, nem pedig Szerbia elleni autonómia. Egyetlenegy ország sem tűrné, hogy elszakítsák a hozzá tartozó területet”, fogalmazott Dačić a SNP-ben megtartott jubileumi ünnepségen.