2024. március 29., péntek
KICSIKRŐL NAGYOKNAK

Kis karácsony, nagy karácsony

A karácsony a meghitt nyugalom és a család ünnepe, amelyre, azért valljuk be, a hétköznapi rohanás mellett minden évben lelkileg rá kell hangolódni. A gyerekek természetesen izgatottan várják az ünnepet, a szülőket azonban egyéb gondolatok és izgalmak is foglalkoztatják a karácsony közeledtével és annak beköszöntésével.

Mit tehetünk, hogy aránylag stresszmentesen készüljünk fel a karácsonyi ünnepekre anélkül, hogy ez a szülők számára az év végi különben is hajrás időszakban túlzottan fárasztó, a gyerekek számára pedig unalmas legyen? A karácsonyi ráhangolódást, sütést, kézműveskedést követően a szentestét, valamint karácsony napját is kreatívan töltheti a család. Ehhez kerestem néhány olyan ötletet, amit a családok közösen valósíthatnak meg. Mindehhez nincs szükség semmi másra, csak a szülők lelkes hozzáállására, valamint a gyerekek érdeklődésére és őszinte befogadókészségére.

A karácsonyi kitalálós játék esetében annyi a teendő, hogy a szülő a karácsony témakörébe tartozó fogalmakat találós kérdés mintájára körülírja, a gyerekek pedig kitalálják. A kitalálandó szó és annak körülírása természetesen feleljen meg a gyerekek fejlettségi szintjének és korának. A lehetséges fogalmak: ajándék, szánkózás, családi együttlét, angyal, hópehely, karácsonyfa, karácsonyi díszek lehetnek.

A közös sütemény falatozása tökéletes lehetőséget biztosít arra, hogy a család felelevenítse a régi idők karácsonyait. A régi karácsonyok felidézése még szebbé teheti az idei ünnepet, amelyhez régi fotókra, esetleg videókra van szükség. Ebbe a programba feltétlenül vonjuk be a nagyszülőket is.

A karácsonyi mesékhez fantáziára, egy zárt helyiségre és esetleg néhány, könnyen beszerezhető kellékre van szükség. A gyerekek a meséhez kényelmesen feküdjenek le a földre elkészített takaróra vagy párnára. Közben halkan szólhat a zene, a szoba melegét belengheti a fenyőfa, a narancs, a fahéj és a bejgli illata, és mindez még hitelesebbé teheti a karácsonyi hangulatot. A szülő pedig meséljen, kitalált, de történetében előzetesen végiggondolt mesét. A téma lehet: Téli erdő, Kalandos utazás a hópelyhekkel (ennek során a gyerekek kezébe a szülő vattacsomót adhat), Csillaghullás (a szülő és a gyerek a mese elmondása után közösen csillagokat ragaszthatnak a fenyőfa ágaira), A karácsonyi piac titka (a meséhez egy tál karácsonyi aprósüteményt is bekészíthetünk). Ezek a karácsonyi tematikájú mesék az esti lefekvés szertartásához is kapcsolódhatnak, ami még különlegesebbé teszi a szentestét, és mindenképpen különbözni fog a hétköznapi esték hangulatától.