2024. március 29., péntek
DÉL-AMERIKA

Több mint százezer embernek kellett elhagynia otthonát az áradások miatt Dél-Amerikában

Több mint százezer embernek kellett elhagynia  otthonát az El Nino természeti jelenség okozta áradások miatt Paraguayban, Argentínában, Uruguayban és Brazíliában - közölték a helyi hatóságok szombaton.

A paraguayi kormány Asunciónban szükségállapotot hirdetett a természeti csapás miatt (Fotó: Beta/AP)

A paraguayi kormány Asunciónban szükségállapotot hirdetett a természeti csapás miatt (Fotó: Beta/AP)

A négy ország egymással határos vidékein az utóbbi napokban heves esőzések voltak, amelyek elsősorban Paraguayban jártak súlyos következményekkel, ahol az ország nevét viselő folyó megáradása miatt mintegy 90 ezer embert kellett evakuálni a főváros, Asucnión környékéről. Közülük a legtöbben a Paraguay partján viskókban és rossz állapotú házakban élő szegény családok tagjai. A paraguayi kormány Asunciónban és az ország hét másik régiójában szükségállapotot hirdetett a természeti csapás miatt. Azt egyelőre nem tudni pontosan, hogy az áradások hány áldozatot követeltek, de a helyi média több halálesetről is beszámolt.

Argentína Paraguayjal határos északi részén legalább 20 ezer embernek kellett elhagynia otthonát az áradások miatt és a helyi hatóságok arra számítanak, hogy hónapokon keresztül hasonló természeti csapások sújtják majd a térséget.

Uruguayban 9 ezer embernek kellett elhagynia otthonát és a helyi hatóságok arra számítanak, hogy még napokig tarthatnak az áradások az országban. Az uruguayi katasztrófavédelem vezetője, Fernando Traversa közölte: az El Nino számlájára írhatók a mostani áradások. Elmondta: számítottak rá, hogy az idén kifejezetten erős jelenség az ottani tavasz végén, nyár elején gyakorolja majd a legnagyobb hatást a dél-amerikai országban, de azt nem tudták előre, hogy pontosan milyen jelentősek lesznek az El Nino okozta károk.

Brazíliában az ország déli részén fekvő, Argentínával és Uruguayjal határos Rio Grande do Sul szövetségi államot érintették az áradások, itt 38 településen okoztak károkat a heves esőzések. Szombaton Dilma Rousseff elnök is a térségbe látogatott.

A Csendes-óceán középső részének felmelegedése nyomán kettő-hét évente jelentkező El Nino következtében szárazság fenyegeti Délkelet-Ázsiát és Ausztráliát, miközben áradásokra lehet majd számítani Dél-Amerikában. A jelenség így hatással lesz az alapvető élelmiszerek, köztük a rizs, gabona és cukor termelésére.

Az ENSZ Meteorológiai Világszervezete (WMO) szerint idén az utóbbi 65 év három legerősebb El Nino jelenségének egyikével kell számolni. Az El Nino általában október és január között éri el maximális erejét, a jelenség okozta szélsőséges időjárási események még gyakran kitartanak az első negyedévben, mielőtt lecsendesednek.