2024. április 19., péntek

Olasz beruházó a küszöbön

Ötödik alkalommal módosította a költségvetést az óbecsei képviselő-testület

Az ipari zónában új befektető érkezése várható, ennek a beruházásnak a megkezdését teszi lehetővé egy, szerdán elfogadott községi határozat. Kinka Erzsébet alpolgármester érdeklődésünkre elmondta: az olasz cég a szenttamási úton vásárolt meg egy telket, ahol 800 négyzetméteren termelő vállalatot épít, további 400 négyzetméteren pedig egy kiállítóteremben mutatja majd be saját, illetve további hat olasz cég termékeit.


A költségvetés módosítása is napirenden szerepelt a községi képviselő-testület szerdai ülésén, ennek köszönhetően több pénz jut majd az oktatási intézményeknek, szociális és gyermekvédelemre, kultúrára, sportra, de az önkormányzat működésére is. Összeségében hétmillió dinárral több pénz szerepel a módosított költségvetésben, mint amennyi a negyedik változatban volt.


A hosszú hónapok óta tartó pénzügyi gondok után végre a mezőőrszolgálat működtetése is megoldódni látszik, a képviselők által elfogadott határozatmódosítás szerint ugyanis a LINK FTO finanszírozását ezentúl az állami földek bérbeadásából befolyt pénzből oldja meg az önkormányzat.


Több káderkérdésről is szavaztak szerdán a képviselők, így dr. Nešić Kosana gyermekgyógyász lett az óbecsei egészségház igazgatója. A Kaszás Veronika (Magyar Mozgalom) halálával megüresedett képviselői mandátumot Szerda András (Vajdasági Magyar Szövetség) szerezte meg.