2024. március 29., péntek

Termálvízzel üzemelő családi fürdő

Adán bemutatták a strandfürdőbe tervezett wellnessközpont főtervét

Az adai önkormányzat és az Adica üdültetési közvállalat szervezésében hétfőn Adán a Park Hotelben bemutatták a leendő wellnessközpont főtervét, amelynek kiépítése már jövő tavaszra megkezdődik a termálkút fúrásával.

A projektum főtervét a Hiding konzorcium képviseletében Apró Eleonóra építész, valamint a wellnessközpontot megtervező Zala Art tervezőiroda részéről Czigány István építész mutatta be. Eszerint a wellnessközpont az adai strandfürdő területén épülne meg a jelenlegi bejárat közelében. A háromszintes, több mint 1700 négyzetméteres épület mellett parkolót is kialakítanának. Az épületben lenne pince, ahol a termálvíz kezelésére szolgáló vízgépészetet helyeznék el. A földszinten egy nagy medencetér lenne három kisebb-nagyobb méretű medencével, valamint öltözővel a vendégek számára. Egy-egy medencét terveztek a csecsemők és gyerekek, valamint a felnőttek számára, illetve egy ülőgyógymedencét a pihenni vágyó idősebb személyeknek, de akár a fiatalok részére is. A tervek szerint az ülőmedence 32,56 négyzetméteres, a felnőttmedence 139,9 négyzetméteres, a két részből álló csecsemő- és gyermekmedence pedig 33,37, illetve 63,93 négyzetméteres lesz. A felső szinten pihenőtermek, szauna és vendéglő várja majd a látogatókat az épületben, valamint nyitott, külső teraszok. A létesítmény 200 személy egyidejű befogadására lesz alkalmas. Továbbá elhangzott, hogy bár a főterv nem tartalmazza, de a második fázisban a wellnessközpont kibővíthető lenne további két kültéri medencével is, amelyek össze lennének kötve az objektummal, ahova ki és be lehetne úszni, illetve egy kültéri gyerekmedencével is. Mindennek a megvalósítása a rendelkezésre álló pénzeszközöktől függ, akárcsak az egész létesítmény kiépítése. Ezzel kapcsolatosan Bilicki Zoltán adai polgármester elmondta, hogy a helyi önkormányzat célja, hogy egy ilyen jellegű létesítmény megépítésével kiegészítse Ada község turisztikai kínálatát:

– A wellnessközpont kiépítése körülbelül 200 millió dinárba kerül. A termálkút fúrása, a termálvíz biztosítása még körülbelül 20 millió dinárt vesz igénybe. Ebből a tartományi energetikai titkárság finanszíroz 10 millió dinárt, a további 10 millió dinárt pedig Ada község önkormányzata állja. A célunk az, hogy már a jövő évben elkezdődjenek a munkálatok, a kútfúrás és az épület kiépítése is, azzal, hogy már a héten potenciális beruházókat várunk tárgyalni. Egyelőre a pénzügyi konstrukció még nem áll készen, nyitottak vagyunk privát partnerek felé is. Viszont amennyiben ez az út járhatatlannak bizonyul, akkor a község önkormányzata a tartományi és köztársasági intézmények segítségét fogja kérni, hogy közösen finanszírozzuk a beruházást – nyilatkozta Bilicki Zoltán.

A bemutatón az adai strandfürdőt működtető Adica üdültetési közvállalat igazgatója, Juhász Tibor az 1976-ban fúrt régi termálkútról, illetve új termálkút fúrásáról és a termálvíz jelentőségéről beszélt. Elmondta, hogy a wellnessközpont meleg vízzel való ellátásához egy 950–1000 méteres mélységű, 10–15 liter/másodperc kapacitású és 60 Celsius-fok hőmérsékletű vizet biztosító termálkút fúrását kezdik meg a tavaszon a rekreációs központban. Kiemelte, hogy a termálkút fúrása gazdaságilag megalapozott, hiszen termálvízzel fűtenék a wellnessközpontot, és biztosítanák a működéséhez szükséges megfelelő hőmérsékletű vizet, amire egyelőre nincs példa Vajdaságban.