2024. március 29., péntek

Új lehetőségek a tornyosi fiatalok előtt

Javában tart a Tornyosi Ifjúsági Szervezet székházának a felújítása

Nagyszabású jótékonysági futballtornát szervezett a hétvégén a tornyosi iskola tornatermében a Tornyosi Ifjúsági Szervezet, amely a torna bevételét a helyi Pillangó óvodának ajánlotta föl. Javában tartanak a szervezet székházának felújítási munkálatai is.

Szokola Péter a felújítás alatt álló épületben (Máriás Endre felvétele)

Szokola Péter a felújítás alatt álló épületben (Máriás Endre felvétele)

– Az idei jótékonysági futballtornánkra tíz csapat jelentkezett, ugyanis ennyire korlátoztuk a résztvevők számát, mivel a tavalyi tornán, amelyre tizenkilenc csapat jelentkezett, igencsak elhúzódtak a mérkőzések – nyilatkozta Szokola Péter, a Tornyosi Ifjúsági Szervezet elnöke. Elmondta, hogy a Zenta község önkormányzata támogatásával életre hívott torna bevételét a helyi Pillangó óvoda számára ajánlották föl. A kiváló hangulatú mérkőzések után az első helyezést a Kétballábasok, a másodikat a Sördögök, a harmadikat pedig a Hanyatt SE csapata szerezte meg.

Az ifjúsági szervezet aktivistái nagy erőkkel dolgoznak a szervezet székházának felújításán is, amit a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósítanak meg.

– Az épület külső homlokzatának a felújítása már befejeződött, és nemrég megkezdtük a belső felújítást is, aminek ugyan egyelőre még az elejénél tartunk, de reményeink szerint rövidesen olyan állapotba tudjuk hozni az épületet, hogy az hasznára lehessen nemcsak a falubeli fiataloknak, hanem a településünk többi lakójának is – magyarázta Szokola Péter. Hozzátette: távlati céljuk az, hogy egy olyan közösségi teret alakítsanak ki, ahol mind a fiatalok, mind a felnőttek szívesen töltik majd a szabadidejüket, nem kizárólag a különféle rendezvények idején, hanem bármikor, amikor például dartsozni, csocsózni, asztaliteniszezni vagy egyszerűen csak beszélgetni támad kedvük.