2024. április 19., péntek

Adókedvezmény új munkahelyek teremtésére

A munkaadó a jövedelmi adó akár 70 százalékát is visszaigényelheti, ha 100-nál több személyt állít munkába

Ha a napokban a Köztársasági Képviselőház elfogadja a jövedelmi adókra vonatkozó beterjesztett törvénymódosításokat, akkor már a jövő év első napjaitól jelentős könnyítésre számíthatnak a munkaadók az új alkalmazottak foglalkoztatásakor. A módostási indítványnak egy célja van, az árnyékgazdaság letörése és a foglalkoztatottságnak a legális utakra való terelése. Az adómódosítás mellett a munkáltatók más kedvezményekre is számíthatnak, ha növelik munkavállalóik számát.

Az állam a jövedelmi adókról szóló módosításokkal az ipari termelésbe való beruházást kívánja serkenteni és a gazdaságnak az adókkal és a különböző járulékokkal való megterhelésén könnyítene. Úgy számolnak, hogy az adóterhektől némileg könnyített gazdálkodási feltételek, valamint az új foglalkoztatottak után járó állami kedvezmények – amelyeket maga a munkaadó válogathat meg – a munkaviszonyban levők számát növeli majd, valamint érdemes lesz törvényes keretek között, és nem feketén alkalmazni majd a munkavállalalókat.

Az új törvényes rendeletek értelmében, még ha kisebb adóterheket is fizetnek a munkaadók, minden 10.000 új foglalkoztatott után akár félmilliárd dinárral több pénz folyik az államkasszába. Az új rendeletek serkentőleg hatnak a munkaadókra – legyen szó jogi személyekről vagy magánvállalkozókról –, mert érdemes lesz a foglalkoztatottakba beruházniuk, és természetesen az is előny, ha minél több személyt állítanak munkába. A munkavállaló számára is előnyős, mert nagyobb az esélye, hogy ne feketén, hanem rendes munkaviszonyba lépjen. Az adók és járulékok törlesztésével pedig nyugdíj és betegbiztosításra is számíthat.

A módosítások szerint az adókedvezményekkel a munkáltatók 2017. december 31-éig élhetnek. Minden egyes új személy alkalmazásával a munkáltató visszaigényelheti a jövedelmi adó egy részét, de feltétel, hogy az alkalmazott személynek legyen szociális biztosítása. A jövedelmi adó akár 65 százalékát is visszaigényelheti a munkaadó, ha 1–10 személyt munkába állít. A jövedelmi adó 70 százalékát kapja vissza, ha 10–99 személynak ad munkát, de a törvény értelmében a 75 százalékot is visszakaphatja, ha 100-nál több új személyt foglalkoztat.

Ezekkel az kedvezményekkel nem élhetnek azok a munkáltatók, akik a korábbiakban már részesültek bizonyos állami munkahelyteremtő támogatásban.

Az új évben adókedvezményeket kaphatnak a kisvállalkozások tulajdonosai is, ha legalább két személyt foglalkoztanak. A 75 százalékos adóvisszaigénylés megszerzéséhez az egyik foglalkoztatottnak a Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálat nyilvántartásában kell szerepelnie.

A tervezett módosítások a kötelező nyugdíj- és betegbiztosítási törvényt is érintik.