2024. április 19., péntek

Negyvenöt éve a magyar kultúra szolgálatában

Ünnepelt a csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület

Szombaton este Csókán, a Művelődési Házban zenével, verssel, tánccal, énekkel emlékeztek meg a Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület fennállásának 45. évfordulójáról. A jelentős jubileum alkalmából az ünnepi műsor előtt az egyesület székházában a négy és fél évtized történéseit bemutató kiállítás nyílt, a Művelődési Ház előcsarnokában pedig az egyesület Százszorszép kézimunkacsoportja állította ki legszebb munkáit.

Az ünnepi programban az egyesület minden szakosztálya bemutatkozott a közönségnek. A jubiláló egyesületet először Hajnal Jenő, az MNT elnöke köszöntötte meleg szavakkal:

– A jubiláló egyesület hitben, reményben és szeretetben munkálkodik immár négy és fél évtizede, bizonyítva azt, hogy közösségben jó élni, ilyen közösségben jó magyarnak lenni. Az évforduló kapcsán emlékezünk azokra, akik 45 éve vállukra emelték a terhet, vállalták a feladatot, hogy éltetik és tovább adják a magyar kultúra hagyományait. Ilyen közösségben jó magyarnak lenni. A karácsony, az új élet, az új remény születése küszöbén mindannyian reménykedünk abban, hogy ez a közösség jövőt lát magában, a jövőre gondol és jövőt épít magának ezen a tájon – mondta többek között köszöntőjében az MNT elnöke.

Balázs Ferenc polgármester elismerően szólt az egyesület több évtizedes áldásos tevékenységéről és megköszönte a sokéves fáradságos munkát, amit a csókai magyar közösség megmaradásáért tettek.

A legfiatalabb mórások jelentik az utánpótlást, ők hozzák a fényt (Gergely Árpád felvétele)

A legfiatalabb mórások jelentik az utánpótlást, ők hozzák a fényt (Gergely Árpád felvétele)

A „mórások” élen járnak az önazonosságunkat, hitünket, eltökéltségünket erősítő szellemiség éltetésében és terebélyesítésében. A megszaporodott szakosztályok eredményei önmagukért beszélnek.

Kis Tóth Erika tíz éve vezeti az egyesületet:

– Nehéz időszakban vettem át az egyesületet 2006-ban, az útkeresés időszaka volt ez, székhelyváltás előtt álltunk, a hitünk és meggyőződésünk adott erőt a további munkához, az összefogás szép példájaként újjáépült székházunk. A gyönyörű felújított épületet sikerült megtölteni élettel, a csókai magyarokat felráztunk, újra megtanultunk mosolyogni, bizakodni a háborús évek után. Az új lehetőség új kihívást jelentett, de példaként véve Cs. Simon István eltökéltségét és kitartását, összefogással túljutottunk a legtöbb nehézségen, számos szakosztállyal gyarapodva folyatjuk a küldetésünket, amit akkor felvállaltunk. A Móra mindenkié, ha jól tesszük a dolgunkat, egyre többen csatlakoznak hozzánk, hogy velünk egy család legyenek, hogy egy tető alatt, egy közösségben éljen a csókai magyarság és kultúrája – mondta többek között ünnepi visszaemlékezésében Kis Tóth Erika elnök asszony.

Az ünnepségen jelen volt még Perpauer Attila, az MNT tagja, Pál Károly, a VMSZ elnökségi megbízottja, Újhelyi Nándor, a törökkanizsai községi képviselő-testület elnöke. Magyarországról is érkeztek vendégek, Ugron Imre követúr vezetésével a Szuverén Máltai Lovagrend magyarországi képviselői ajándékcsomagokat és hangszereket adományoztak a jubiláló művelődési egyesületnek.