2024. április 19., péntek

Lehetőség – amit nem szabad elszalasztani

Befejeződött az anyaországi gazdaságfejlesztési támogatás ismertetőjének első köre

Szabadka és Óbecse után szombaton, Magyarcsernyén fejeződött be az anyaországi gazdaságfejlesztési program ismertetésének első köre. Pásztor István, a VMSZ elnöke mellett Juhász Bálint és Fejsztámer Róbert gazdasági szakemberek beszéltek a kínálkozó lehetőségről. Mindhárom színhelyen nagy érdeklődés mellett tartották meg az összejöveteleket, amelyeken összesen mintegy ezer gazdálkodó, vállalkozó és polgár volt jelen.

Magyarcsernyén (is) nagy volt az érdeklődés (Ótos András felvétele)

Magyarcsernyén (is) nagy volt az érdeklődés (Ótos András felvétele)

Magyarország kormánya november 18-án jelentette be, hogy az elkövetkező három évben 50 milliárd forintos gazdaságfejlesztési programot valósít meg Vajdaságban. Ebből 20 milliárd forintot vissza nem térítendő támogatásként, 30 milliárdot pedig kedvezményes banki hitelprogram keretében. Az első pályázatot 2016. január végén írják ki. A jövő évben ötmilliárd forint lesz elérhető a pályázók részére. Ennek egyharmada, illetve egynegyede válik elérhetővé az első pályázaton.

Pásztor István a háromlépcsős ismertetősorozat végén úgy értékelte, hogy az, amiről ezeken az összejöveteleken beszéltek – a szándékok szintjén – azokkal kapcsolatban azt látta, hogy találkozik az embereknek az elvárásával, várakozásával, igényével. Másrészt, sok kérdés is elhangzott, ami szerinte azt bizonyítja, hogy az emberek értik a lehetőséget, élni kívánnak vele és nem igaz az az állítás, amely szerint teljesen elfásultunk és elveszítettük a reményt.

– Azt is szeretném elmondani, hogy ez egy nagyon komoly feladat. Ez egy olyan lehetőség, amit nem szabad elszalasztanunk, és amit nem szabad devalválnunk. A rendelkezésre álló idő aránylag rövid, ezért lehet, hogy valamivel kisebbet fogunk harapni, mint ahogy sokan szeretnék, de akkorát kell harapnunk, amekkorát meg tudunk rágni és le tudunk nyelni, annak érdekében, hogy a nagyobb falatoknak a végiggondolásához megteremtsük az alapot, mondja Pásztor István.

Szombaton szűknek bizonyult a magyarcsernyei községháza nagyterme. Mint ahogy Juhász Attilától, a VMSZ községi szervezetének elnökétől hallottuk, Versectől egész Csókáig minden községből érkeztek vállalkozók, mezőgazdasági termelők, polgárok, akiknek az elhangzott alapinformációk a hasznukra fognak válni. De ezzel valójában csak elkezdődött egy folyamat, amely során a gazdaságfejlesztési programról számos, tájékoztató jellegű, még részletesebb információkat szolgáló összejövetelt fognak tartani. A pályázók könnyebb eligazodását pedig hét-nyolc területi iroda fogja segíteni.

A hallottakból ítélve a bánáti gazdák elsősorban a gépállomány felújításának a lehetőségével szeretnének élni. Ahogy ifj. Csóti Imre székelykevei földműves mondta, azonnal aláírná a szerződést egy új traktor vásárlásáról, mert nagy szüksége volna a jelenlegi munkagép lecserélésére.

A támogatásból nemcsak a földművesek, hanem a kisiparban dolgozó vállalkozók is felújíthatnák gépállományukat. Meleghy Zoltán nagybecskereki faipari vállalkozó szavai szerint a bánáti vállalkozóknak vannak ötleteik, tudnak és akarnak is dolgozni, de a meglevő gépezetükkel nem bírnak konkurensek lenni a piacon, sem árban, sem minőségben. A gépállomány felújítása pedig egyben az új munkahelyek megnyitását is lehetővé tenné. Mezei Oszkár muzslyai vasesztergályos három-négy új géppel néhány új munkahelyet is megnyithatna a műhelyében.