2024. április 19., péntek
FOCIAJÁNLÓ

A Barcelona harmadszor vagy a River Plate először

A hétvége focikínálatából kiemelkedik a Japánban zajló klubvilágbajnokság, amelynek már csak a helyosztói maradtak hátra, a döntőben a spanyol Barcelona és az argentin River Plate néz farkasszemet. A katalán együttes a klub-vb 2005 óta íródó története során már kétszer – 2009-ben és 2011-ben – diadalmaskodott, egyszer, 2006-ban pedig elvesztette a finálét, a dél-amerikai csapat viszont először jutott be a döntőbe. A klub-vb 2005-ben váltotta fel a klubvilágkupát, amelyen kizárólag Európa és Dél-Amerika legjobb csapata csapott össze. A klubvilágbajnokságon a hat kontinens legrangosabb klubsorozatának győztese, valamint a házigazdákat képviselő együttes szerepel. A megváltozott rendszer ellenére továbbra is kizárólag Dél-Amerikából és Európából került ki a győztes, s olyan is csak kétszer fordult elő – 2010-ben (a kongói TP Mazembe) és 2013-ban (a marokkói Radzsa Casablanca) –, hogy más kontinenst képviselő csapat került a fináléba. A jogelőd klub-világkupát is beleszámítva az eddigi 53 kiírásból 28-at Európa, 25-öt Dél-Amerika képviselője nyert meg.

SZOMBAT

13.30, Sportklub 1: Brighton–Middlesbrough

13.30, Sportklub 3: Falkirk–Rangers

15.00, Arena Sport 3: Dinamo Zagreb–Inter Zaprešić

15.30, Eurosport2: Hannover–Bayern München

16.00, Digi Sport 1: Chelsea–Sunderland

16.00, Sportklub 1: Everton–Leicester City

16.00, Sportklub 2: Ipswich Town–Derby County

16.00, Sportklub 3, Sport1: Valencia–Getafe

17.00, Arena Sport 1, Digi Sport 3: Caen–PSG

17.00, Arena Sport 4: Istra–Hajduk Split

18.00, Arena Sport 3: Genk–Sint-Truiden

18.15, Sportklub 2, Sport1: Espanyol–Las Palmas

18.30, Digi Sport 1, Sportklub 1: Newcastle–Aston Villa

18.30, Eurosport2: Stuttgart–Wolfsburg

19.45, Sportklub 3: PSV–Zwolle

20.00, Arena Sport 3: Toulouse–Lille

20.00, Arena Sport 5, Digi Sport 2: Troyes–Monaco

20.30, Sportklub 1, Sport1: Real Betis–Sevilla

20.45, Arena Sport 4, Digi Sport 1: Bologna–Empoli

21.45, Sportklub 2: Estoril–Vitória Guimarães

22.05, Sportklub 3: Deportivo La Coruña–Eibar

VASÁRNAP

8.00, Arena Sport 1, M4: Sanfrecce Hiroshima–Guangzsu

11.30, Arena Sport 1, M4: River Plate–Barcelona

12.30, Arena Sport 4, Digi Sport 1: Carpi–Juventus

13.00, Sportklub 3: Walsall–Port Vale

14.00, Arena Sport 3: Saint-Étienne–Angers

14.30, Digi Sport 1, Sportklub 1: Watford–Chelsea

15.00, Arena Sport 4, Digi Sport 2: Atalanta–Napoli

15.00, Arena Sport 2, Digi Sport 3: Roma–Genoa

15.00, Arena Sport 5: Club Brugge–Anderlecht

15.30, Eurosport2: Hertha–Mainz

16.00, Sportklub 3, Sport2: Real Madrid–Rayo Vallecano

17.00, Arena Sport 3: Gazélec Ajaccio–Lyon

17.00, Digi Sport 1, Sportklub 1: Swansea–West Ham

17.00, Digi Sport 3, Sportklub 2: Benfica–Rio Ave

17.30, Eurosport2: Borussia (M)–Darmstadt

18.00, Arena Sport 4, Digi Sport 2: Frosinone–Milan

18.00, Arena Sport 5: Sampdoria–Palermo

18.15, Sportklub 3: Real Sociedad–Villarreal

19.15, Sportklub 2: Madeira–Sporting

20.30, Sportklub 3, Sport1: Málaga–Atlético Madrid

20.45, Arena Sport 4, Digi Sport 1: Inter–Lazio

21.00, Arena Sport 3, Digi Sport 2: Bordeaux–Marseille