2024. április 19., péntek

A tortaépítész

Gojko Zeljko a kolonizáció első hullámával került Bezdánba, majd Zomborba. A régióban elsőként szerzett magas vendéglátó ipari szakképesítést. Tortái, köztük az esküvői grillázstortái egyedülállóak, és nem csupán a környéken népszerűek, hanem messze földön híresek.

Gojko mester (Fotó: Fekete J. József)

Gojko mester (Fotó: Fekete J. József)

A nevét viselő közkedvelt cukrászdát ugyan átengedte már fiának és lányának, de a bonyolultabb pörköltcukor-katedrálisok építésekor maga is kötényt ölt, és formázza a dióval dúsított anyagot, cukrászdája a korábbi Szelencse helyett ma a Gojko nevet viseli. A régi bácskai mesterek nyomdokát követve a horvát és a szerb mellett tökéletesen beszél magyarul és németül. Természetesen nekem is magyarul mesélt az életéről.

Hétgyermekes család elsőszülöttjeként látta meg a napvilágot 1935. december nyolcadikán a hercegovinai Široki Brijeghez tartozó Crnač faluban. Öt lány és egy fiútestvérét szülei, Mila és Marko paraszti munkából tartották el. Szegénységben éltek, mert Hercegovinának ez a része nem kedvez a földművelésnek. Klímája ugyan megfelel a déli gyümölcsök és a szőlő termesztésének, ám a környék karsztos, kevés a termőföld, az olajfa képes csak megkapaszkodni rajta igazán, így a legeltető jószágnevelés se jövedelmező.

A frissen készült gyerektortával: Gojko, Ankica és Vladimir (Fotó: Fekete J. József)

A frissen készült gyerektortával: Gojko, Ankica és Vladimir (Fotó: Fekete J. József)

Viszont Široki Brijeg Nyugat-Hercegovina szellemi, gazdasági, kulturális és sportközpontja. A régió oktatásának bölcsője az ottani ferences kolostor a hozzá tartozó gimnáziummal és képzőművészeti galériával. A Mostari Egyetem 1996-ban itt nyitotta meg Képzőművészeti Akadémiáját. A terméketlen vidék és a nagy népszaporulat mindig is ösztönözte az elvándorlást, aki tehette, az egykori Jugoszlávia tagköztársaságaiban, illetve külföldön igyekezett boldogulni. A Zeljko család viszont a második világháborút követő kolonizáció során került 1946-ban Bezdánba, ahol Gojko folytatta a Hercegovinában megkezdett elemi iskolai tanulmányait. Az új környezetben gyorsan elsajátította a magyar nyelvet. A zombori járási vendéglátó-ipari vállalat ösztöndíjasaként 1949-ben Belgrádba került, ahol a fölszolgálás és vendéglátás ismereteit tanulta. Tanulmányai végeztével már várta a munkahely, 1951-ben a zombori Szabadság szállóban helyezkedett el, ahol öt évig dolgozott.

Bohém népség gyülekezőhelye volt az akkori szálloda, az újságírók sem kerülték el, számos adoma született egy-egy asztaltársasággal kapcsolatosan. Gyakran előfordult, záróra után, valóban zárt ajtók mögött, hogy együtt mulattak az emelkedett hangulatú törzsvendégek, a személyzet és a tamburás cigányok. Ilyenkor folyton ugrattuk egymást – emlékezik Gojko bácsi.

Cukormáz vitorlás (Fotó: Fekete J. József)

Cukormáz vitorlás (Fotó: Fekete J. József)

A fiatal vendéglőst nem kötötte meg a kávéházi élet, fölkerekedett, hogy előbb Herceg Noviban, majd Dubrovnikban, végül Mostarban kamatoztassa tudását és gyarapítsa szakmai ismereteit. Mostarban ismerte meg Ankicát, akit hamarosan feleségül vett, és hazahozta Bezdánba. Ott a még 1738-ban épült, időközben leégett, majd újjáépített révcsárda vezetését bízták rá. Tíz évet dolgoztak a népszerű csárdában, ahol jobb napokon akár 300 kiló halból főztek halászlét. A család bezdáni korszaka 1980-ban ért véget, amikor Ankica és Gojko két gyermekükkel beköltözött Zomborba, és megnyitotta saját cukrászdáját, ahol olyan fagylaltokat, süteményeket és tortákat készítenek, amilyenekkel máshol nem találkozhat a vendég.

Gojko nyugdíjba vonulását követően átengedte a bejáródott üzletet fiának, Vladimirnak, menyének, Dijanának, és lányának, Valentinának.

Ám a nyugdíj nem szakította el a cukrász szakmától, ma is gyakran kötényt ölt, és besegít a gyerekeknek. Különösen a grillázstorták megformálása jelent számára még mindig kihívást, ami nyomán rokokó tortakatedrálisok kerülnek ki a keze alól.

A pörkölt cukorból és dióból nyert masszával nagyon gyorsan kell dolgozni, mert pillanatok alatt megkeményedik. Hiába csinálom egy életen át, még most is megégetem a kezem vele, ezzel az anyaggal egyszerűen nem lehet másként dolgozni. Minél vékonyabbra kell nyújtani, mert úgy szép, viszont rettenetesen törékeny, így a kézügyesség, a gyorsaság mellett óvatosságra is szükség van egy-egy elem elkészítésekor – magyarázza a cukrászmester, aki tortáival Újvidéken, Kragujevacon, Vrnjačka Banján, a Kopaonikon és más helyeken rendezett versenyeken nyert díjakat és elismeréseket.

Alkalmi torta, a sütés után még négy órába tart a díszítés (Fotó: Fekete J. József)

Alkalmi torta, a sütés után még négy órába tart a díszítés (Fotó: Fekete J. József)

Végignéztem a tortákról készített fotókat, meg a frissen készült alkotásokat, és eszembe jutottak a gyerekkori lakodalmas pörköltcukor nyulak, meg egyéb jószágot formáló alkotások, amelyeket csak kalapáccsal lehetett szétverni, és rettentően utáltam, mert keserű volt, és sehogy se akart elolvadni a számban. Gojko tortái meg olyan finoman cizelláltak, hogy nem mertem rajtuk felejteni a tekintetem, mert féltem, már a pislantásommal is összetörhetem őket.

Vladimir ugyancsak szakképzett cukrász, szakmai gyakorlatot a belgrádi Moszkva Hotelben szerzett, ahol az egykor ott dolgozó bécsi és budapesti mesterek receptjeit ismerhette meg, de most is folyamatosan tanul, új ismeretekkel gyarapítja tudását. A születésnapi tortákra szakosította magát, a gyerekeknek különböző figurákkal díszített süteményeket készít, minden torta és díszítőelem egyedi, kézi munkával készült, nem kis idő alatt.

Gojko soha nem rejtőzött a szakmája mögé, tevékeny tagja a Vladimir Nazor Horvát Művelődési Egyesületnek, a községi nyugdíjas-egyesületnek, két mandátumban a Vajdasági Horvátok Demokratikus Közösségében a legszűkebb pártvezetésben dolgozott.

Ugyanígy a Hercegovinához kötődő érzelmi szálak is erősek. Gojko és Ankica gyakran meglátogatja szülőföldjét, és ilyenkor rendszeresen útba ejtik a Međugorje kegyhelyet.

Díjak, elismerések

A vendéglátós és idegenforgalmi dolgozók Zlatiboron rendezett 23. köztársasági versenyén, 2001-ben a Zeljko család akkor még Szelencse nevet viselő cukrászdája kér aranyérmet is szerzett.

A cukrászok: Vladimir, Ankica, Valentina és Gojko (Fotó: Fekete J. József)

A cukrászok: Vladimir, Ankica, Valentina és Gojko (Fotó: Fekete J. József)

A Virágrapszódia és az Aranylakodalom elnevezésű remekeket a száznál több résztvevő munkája közül választotta legjobbnak a szakmai zsűri. Az 5 és 15 kilós tortákat odahaza kezdték készíteni, majd a verseny helyszínén fejezték be. Vladimir és Valentina három évvel később a Kopaonikon megtartott ugyanilyen versenyen, mintegy 700 édesipari dolgozó mezőnyében az Elegancia fantázianevű tortakölteménnyel aranyérmet, a Bécsi csokorral pedig ezüstérmet nyert. A zsűri külön értékelte a két fiatal cukrász kreativitását és hogy kizárólag természetes alapanyagokkal dolgoznak.

Gojko igencsak sajnálja, hogy mostanság már nincsenek ilyen rangos és tömeges megmérettetések a szakmában, de, miként mondja, túl költségesek voltak egykor is az ilyen rendezvények.

Donációk

Zeljkoék figyelemmel kísérik az eseményeket városukban, és ahol komolyabb ünnepet ülnek, az általuk az alkalomra sütött és díszített tortáik is terítékre kerülnek. Pazar süteménnyel várták például haza Dél-Koreából a Iuventus Cantat ifjúsági vegyes kórust, amely elnyerte az ott rendezett kórusolimpia aranyérmét, de donátorai a Zombori Dalárdának, a Vladimir Nazor Horvát Művelődési Egyesületnek, másoknak…

Amíg tagja voltam az Újszelencse helyi közösség tanácsának, nem múlott el ülés, amire ne süteményekkel érkeztem volna meg – emlékezik Gojko.