2024. április 20., szombat

A Fed döntése nem kedvez Szerbiának

A dollár erősödésével akár 500 millió euróval is növekedhet az államadósság

Aleksandar Vučić szerbiai kormányfő szerint az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve System (Fed) döntése, amely szerint megemelték az irányadó kamatot, rossz hatással lesz a szerbiai gazdaságra. A dollár értékének emelkedése sohasem volt jó hír az ország számára – mondta Vučić a belgrádi közgazdasági konferencián.
Rámutatott arra, hogy a Pénzügyi Tanács az idén folyamatosan figyelmeztetett, hogy Szerbiára nézve fenyegető a dollár erősödése, hiszen ahogy erősödik a dollár, úgy nő a dollárban számított szerb államadósság. A tanács legutóbbi adatai szerint a november végi adósság meghaladta a 25 milliárd eurót, amely a bruttó társadalmi összterméknek (GDP-nek) megközelítőleg a 76,5 százaléka.
Az Európai Unió és az USA bizonytalan monetáris politikája következtében novemberhez képest 3,6 százalékkal erősödött a dollár, így kb. 300 millióval növekedett a szerb államadósság – áll egyebek között a Pénzügyi Tanács jelentésében.
A kedvezőtlen árfolyamalakulások a következő időszakban is a legnagyobb kockázatot jelentik az állam eladósodása terén. Az elemzők világszerte nem zárják ki annak a lehetőségét, hogy a következő hónapokban a dollár és az euró értéke kiegyenlítődik. Ha ez megvalósul, akkor a szerb államadósság kb. 500 millió euróval növekszik meg.
Mint ismeretes, a szerb kormány szándékában állt, hogy a Szerbiai Telekom eladásából származó bevételből a drága hiteleket újrafinanszírozza, és a dolláralapú hiteleit átütemezze. Az eladás nem sikerült, és nem tudni, hogy a kormánynak milyen tervei vannak az adósságok rendezésére – figyelmeztet a Pénzügyi Tanács.