Nagybecskereket az elmúlt másfél évtized alatt elsősorban a tönkrement gyárairól emlegették. Ugyanis az egykori ipari központban sorra mentek tönkre a jó nevű vállalatok és marad munka nélkül több ezer dolgozó. A bajt pedig csak tetőzte, hogy a csődeljárások javarészt eredménytelenül zárultak, vagyis a legtöbb esetben nem sikerült újraindítani a vállalatot, az eljárás pedig annyira elhúzódott, hogy a közben elértéktelenedett gyári vagyonból sokszor még a dolgozók elmaradt béreit sem sikerült kifizetni. Egyedül csak a csődeljárás vezetőinek fizetődött ki a huzavona.
Ami a csődeljárások hosszát illeti, a legnagyobb bánáti városban a rekordot a Proleter szőnyeggyár tartja, ahol 2004 óta tart az eljárás. De jól elhúzódott csőd a Gvožđar kereskedelmi vállalatban is, ahol 2007-ben álltak le a munkával, az Udarnik harisnyagyárban, az Agroživban, az Aranžer építőipari vállalatban, a Naftagas-Montažában, a Muzslyai Rétek földműves-szövetkezetben, a Sörgyárban (ZIP), az Autobanat utasszállító vállalatban, a GIK Banat építőipari vállalatban, és sorolhatnák tovább.
Hiábavalóak voltak a szőnyeggyáriak tiltakozásai
Pedig a csődeljárás egyik legfontosabb feladata az volna, hogy a lehető legrövidebb időn belül talpra állítsa a gyengélkedő vállalatot, és ha erre nincs lehetőség, akkor pedig – úgyszintén minél előbb – zárják be az életképtelen kapacitást.
A gyakorlatban azonban a legtöbbször a fenti célok egyike sem valósult meg. Ennek jó példája a rekordot tartó Proleter szőnyeggyár, ahol 2004 júniusa óta tart a csődeljárás. Ennek ellenére a mintegy ezer egykori dolgozó azóta sem bírta maradéktalanul megfizettetni az elmaradt juttatásait. Az egykor legerősebb nagybecskereki textilipari létesítmény értékét 976 millió dinárra becsülték, de csak az ötödik kísérletre sikerült eladni 2007-ben Vladimir Antonov orosz üzletembernek, aki 145,6 millió dinárt fizetett érte. Akkor azt ígérte, hogy TVB Kft. (Tepisi Veliki Bečkerek) elnevezéssel folytatják majd a termelést. Ígéretét azonban nem tartotta be. A gyárban csak néhány portás maradt, gyári üzletük is addig dolgozott, míg el nem kelt az árukészlet. A megmaradt nyersanyag és a szőnyegek értékét annak idején 150 millió dinárra becsülték fel. Ez azt jelenti, hogy a gyárral együtt megvásárolt szőnyegkészletből már megtérült az orosznak a befektetése. Ráadásul a gyárépületen és az árukészleten kívül tulajdonába kerültek nagybecskereki lakások, valamint a vállalat zombori, belgrádi és pristinai épületei is.
A dolgozók számtalan tiltakozást tartottak a nagybecskereki bíróság épülete előtt, többek között követelve a Proleter magánosításának a kivizsgálását is. De ez sem történt meg.
