2024. március 28., csütörtök
SZABADKAI VÁROSI MÚZEUM

A múlt értékeinek megőrzése

A Szabadkai Városi Múzeumban pénteken este a Bécsi barokk mesterek művei a Vajdaságban címmel nyílt kiállítás, amelynek szerzője dr. Korhecz Papp Zsuzsanna festő- és restaurátorművész. A kiállításon látható festmények főként egyházi tulajdont képeznek, de közgyűjteményekben fellelhető alkotások is jelen vannak.

Hulló István, dr. Korhecz Papp Zsuzsanna és msgr. Német László püspök a kiállítás megnyitóján (Lukács Melinda felvétele)

Hulló István, dr. Korhecz Papp Zsuzsanna és msgr. Német László püspök a kiállítás megnyitóján (Lukács Melinda felvétele)

A megnyitón Molnár Krisztina fuvolaművész fellépése után Hulló István, a Szabadkai Városi Múzeum igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket:

– 2000-ben indult el a Barokk útja című programunk, azóta dr. Korhecz Papp Zsuzsanna folyamatosan ezen dolgozik, elhivatottságának köszönhetően feltáró-, védő- és kutatómunkát is végez. Ezek a műremekek ilyen módon, együttesen még nem voltak kiállítva. A barokk, a katolikus örökség kutatása és védelme a hetvenes évektől alábbhagyott, kevesen foglalkoznak vele, ezért is fontos számunkra, hogy városi múzeumunkban folytathatjuk ezt a munkát – hallottuk Hulló Istvántól, majd pedig msgr. dr. Német László SVD püspök mondott üdvölőbeszédet. 

– Nagybecskereki püspökként külön megtiszteltetés részt venni ezen kiállításon, a festmények nagy része ugyanis a nagybecskereki egyházmegye területéről lettek kikölcsönözve. Dr. Korhecz Papp Zsuzsanna évek óta része egyházmegyénk művészeti életének, a kiállított festmények neki köszönhetően nyerték vissza eredeti szépségüket. Ez nem volt könnyű, hiszen csoda, hogy a képek egyáltalán megmaradtak a hányatott történelmi események sodrásában – mondta Német László püspök, a kiállítást pedig dr. Jávor Anna művészettörténész nyitotta meg.

– Altomontétól Wagenschönig sorolhatók a Bécsből a Délvidékre került festmények mesterei ábécérendben, és ez a névsor, mondhatni, a bécsi Belvedere Barockmuseuma katalógusának a megfelelője kicsiben. A vajdasági barokk művészetről először 2001-ben kaptunk áttekintést. Ismereteinket azóta számos ponton gazdagította a kutatás, a szabadkai múzeum kiállítást is szentelt a budai Stettner Sebestyén és a cseh vándorfestő, Mathias Hanisch munkáinak. A tárlatok és katalógusaik eljutottak az anyaországba, és Korhecz Papp Zsuzsanna eredményeit, a feltáruló emlékanyagot kezdik megismerni külföldön is. Most elérkezett a magyarországi barokk festészet fontos forrásvidékéhez, a bécsi művészek e tájra jutott alkotásainak feltérképezéséhez, restaurálásához, meghatározásához és bemutatásához – hallottuk egyebek között a művészettörténésztől.

A barokk mint művészeti stílus a 17. századi Itáliában keletkezett. A mai Vajdaság területére a 18. században jutott el, miután Magyarország a Habsburg Birodalom részévé vált. Vidékünkön elsősorban egyházművészetként van jelen.