2024. április 18., csütörtök

Új mikrobusz az Otthonnak

A jelenleg Németországban élő, vajdasági származású Robert Lahr önzetlen és lelkes segítségnyújtásának újabb adományaként a közelmúltban a bácskossuthfalvi Otthon Értelmi Fogyatékosokat Gondozó Szociális Intézménybe érkezett az az ajándék Ford Transit mikrobusz, amely nagy segítséget jelent az intézmény klienseinek utaztatásában.

A több évre visszanyúló szoros kapcsolat során Lahr már többtonnányi és sok ezer euró értékű hasznos küldeménnyel segítette az intézmény működését. Az Otthon munkatársai a közeljövőben arról fognak tárgyalni Németországban, hogy miként szélesíthetik tovább a támogatási keretet. A szándék komolyságát az is alátámasztja, hogy már több alkalommal tárgyaltak a német követség diplomatáival is a további támogatási formákról.

Az Otthon működésével kapcsolatos az a hír is, miszerint a Köztársasági Munkaügyi, Foglalkoztatási és Szociálpolitikai Minisztérium jóvoltából még az idén sikerül felújítani az intézet mosodáját 6 millió dinár értékű eszközbeszerzéssel, amely már nagyon időszerű volt, hiszen a napi 800–1200 kg ruha mosását eddig 25-30 éves gépekkel végezték. Így lehetőség nyílik arra, hogy a gőzüzemű mosodát leváltsák kizárólag elektromos rendszerűre, amitől jelentős megtakarítást is remélnek.