2024. április 19., péntek

Jobb a helyzet, mint máshol

Sok a hiányosság az emberi jogok tekintetében Szabadkán is, annak ellenére, hogy fejlettebb közösségről van szó

Az emberi jogok világnapjára emlékeztek az idén is a városi polgári jogvédő irodájának szervezésében. A rendezvényen elsősorban a szabadkai középiskolák diákjai vettek részt, mivel – mint azt Zlatko Marosiuk ombudsman kiemelte – nagyon fontos, hogy a fiatalokban tudatosítsuk az emberi jogok tiszteletben tartásának fontosságát.

Az emberi jogok világnapját minden évben december 10-én ünneplik. A napot Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata ENSZ közgyűlés általi elfogadásának és kikiáltásának tiszteletére választották 1948. december 10-én.

Maglai Jenő, aki megnyitotta az idei összejövetelt, a sajtónak nyilatkozva elmondta, Szabadka megítélése szerint szolid helyen áll, amennyiben az emberi jogok tiszteletben tartását vesszük figyelembe, hiszen egy fejlettebb közösségről van szó.

– A város büszke lehet az emberi jogok tiszteletben tartása tekintetében, de természetesen mindig van min javítani. A kisebbségek tekintetében különösen jó helyen állunk, és ki kell emelnem a városi polgári jogvédő irodájának jelentőségét, amely rengeteget tesz az élet minden területén az emberi jogok tiszteletben tartatása érdekében. Egy közösség csakis akkor tud jól működni, ha tiszteljük egymást. Úgy gondolom, hogy a legrosszabb helyzetben a jogok érvényesítése tekintetében azok a polgárok vannak, akik valamelyik nehezen működő vállalat alkalmazottai, akik alapvető emberi jogaikat és munkajogaikat sem tudják érvényesíteni. Emellett pedig egyes perifériára szorult kisebbségek sincsenek a legjobb helyzetben, és meg kell említenem a nőket, akik a legtöbb esetben otthon, a házassági közösségben nem tudnak érvényesülni – mondta Maglai Jenő polgármester. Újságírói kérdésre hozzátette, a melegek jogainak tiszteletben tartása is ugyanolyan fontos, és amennyiben lenne egy, a jogaikat védő szervezet a városban, ugyanolyan bánásmódban részesülne, mint az összes többi civil szerveződés.

A polgármester az újságírók jogai kapcsán is nyilatkozott, különös tekintettel a magyar közösségben uralkodó helyzetre, és elmondta, véleménye szerint az újságírók rossz helyzetben vannak, és veszélyeztetettek, az elmúlt tíz évben legalább.

– Az egész gazdasági és politikai helyzet az országban nagyon rossz helyzetbe sodorta az újságírókat, elsősorban az anyagi körülményeik miatt, s természetesen az állami szervek viszonya is megkérdőjelezhető az újságírók irányába. Azt sem lehet elvitatni, hogy a politika nagy hatással volt a mindennapi tájékoztatásra, illetve a sajtó élén álló személyeknek pedig nagy a felelőssége a mindennapi munkát illetően. Ami a magyar nyelven tájékoztató médiumokat illeti, amennyiben igaz az, amit az újságírók állítanak, akkor el kell mondanom, hogy ez nagyon nagy gond, és senki sem kellene hogy megengedje magának az effajta viselkedést – mondta Maglai Jenő.

Az emberi jogok világnapján a részvevő középiskolások az előadás során egymás szerzői írásait is hallhatták és videofelvételeket is megnézhettek a polgári jogok témakörében.