2024. április 18., csütörtök

Szmogtégla

Négyszáz órán át „porszívózta” Peking szennyezett levegőjét egy kínai művész, majd az összegyűjtött száz gramm porból téglát készítettek egy kínai téglagyárban.

Van Ren-zseng száz napon át napi négy órát állt ki a kínai főváros különböző nevezetességeihez, hogy ipari porszívójával port gyűjtsön Dust Project nevű performance-a keretében, amellyel a közvéleményt akarta ráébreszteni a levegő katasztrofális minőségére. A csodálkozó járókelők gyakran kérdezték tőle, légtisztító munkás-e, s levegőmintákat gyűjt-e, mások fel akarták bérelni lakásuk porszívózására.

Bár performance-ának egy része épp egybeesett Peking ez évi legsúlyosabb légszennyezésével, amikor a lakosság a saját bőrén tapasztalta a légszennyezés súlyosságát, Vang úgy véli, a változás fájóan lassú. „Ezt a problémát nem szabad semmibe venni, fel akarom nagyítani annyira, hogy ne lehessen nem figyelembe venni” – mondta, amikor bemutatta a tangsani téglagyárban az összegyűjtött porból keverék hozzáadásával elkészült normál méretű téglát, amelyet fel fognak használni egy építkezésnél.

Mint elmondta, a 100 gramm por több, mint amire számított, amikor július 24-én hozzálátott a levegő porszívózásához. „Az első három napon nagyon kevés gyűlt össze. Száz nap múlva ellenőriztem újra, és a piszok nyilvánvaló volt” – tette hozzá.

Pekingben a hónap elején a levegőben a köbméterenként mért szállópor koncentrációja az Egészségügyi Világszervezet (WHO) határértéknek a 35-szöröse volt. Először a második legmagasabb szintű szmogriadó volt érvényben, a hét elején viszont – a város történetében először – már a legmagasabb, vörös szintre emelték a riasztás fokát. Ennek ellenére tovább súlyosbodott a légszennyezettség; a Pekingre telepedett fojtó füstköd csak a pénteken megélénkülő szélnek köszönhetően szállt fel kissé, így a három napon át tartó legmagasabb riasztási szintet egy fokkal csökkentették.

A tartós szmog nyomán a 22 milliós városban a közeljövőben duplájára növelik a levegőminőséget figyelő állomások számát. A város vezetői csütörtökön arról igyekeztek meggyőzni a közvéleményt, hogy maguk is tenni kívánnak a helyzet javításáért. A levegőminőséget figyelő állomások megkétszerezése mellett intézkedéseket hoznak a szénfelhasználás csökkentésére, az autóhasználat korlátozására, az ipari szennyezés megfékezésére és az építkezéseket kísérő szálló por terjedésének megakadályozására is.