2024. március 28., csütörtök

Fidesz: Hiába Brüsszel bosszúja, elutasítjuk a kvótát

Hiába a „brüsszeli bosszú”, Magyarország továbbra is elutasítja az uniós betelepítési kvótát, mert az veszélyezteti a kultúránkat, veszélyes a biztonságunkra, szétterítené a terrorizmust – mondta a Fidesz-frakció szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Halász János arra reagált, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben a menekültügyi szabályozás miatt. Halász szerint ez Brüsszel bosszúja, mert Magyarország megtámadta a kötelező betelepítési kvótáról szóló EU-s döntést az Európai Bíróságon.

A magyar menekültügyi szabályok megfelelnek az alkotmányos és az emberi jogi követelményeknek – jelentette ki, úgy fogalmazva, hogy „ha már Brüsszel vizsgálódni akar, akkor vizsgálódhatna például Németországban”. Jelezte ugyanis, hogy Németországban ma is körülbelül 300 ezer olyan menekült van, aki már legalább három éve beadta a menekültügyi kérelmét, ám azt máig nem bírálták el. Mintegy 800 ezer menekült ügyéhez pedig még hozzá sem kezdtek.

A Fidesz-frakció szóvivője közölte: folytatják a betelepítési kvóta elleni aláírásgyűjtésüket, sőt azért, hogy minél több emberhez eljussanak, mostantól online felületen is lehet csatlakozni a petícióhoz a peticio.fidesz.hu oldalon. „Minél többen aláírjuk, annál erősebbek leszünk, annál erősebb lesz a pozíciónk” – hangsúlyozta. „Az álláspontunk tántoríthatatlan: sem beengedni, sem betelepíteni nem akarjuk a bevándorlókat” – mondta Halász János.