Szerbia az elmúlt tizenöt évben többször is hatalmat váltott, de végül mégiscsak ugyanott kötött ki, ahonnan elindult, a körhöz hasonló irányba mozgó társadalmi alakulás, úgy tűnik, megkerülhetetlen – hangzott el az Ők irányítják társadalmunkat: Szerbia és Vajdaság nyilvánosságának domináns kulturális és ideológiai közegei című újvidéki kerekasztal-beszélgetésen, melyet a Vajdasági Újságírók Független Egyesületének médiaközpontjában tartottak meg Újvidéken.
Milivoj Bešlin a jelenleg uralkodó társadalmi nézetek kialakulásáért az orosz befolyást tette felelőssé. Mint közölte, az orosz expanzió Putyin második mandátumának elnyerésekor kifejezettebbé vált, s a föderáció számára az irányt vesztett, tévelygő Szerbia éppen megfelelő európai partnernek bizonyult, s eszközként használja fel különféle Nyugat-ellenes támadásainak lefolytatására, amihez hozzátartozik a média befolyásolása is. Hozzátette: az ekképp kialakult körülmények között az október ötödikei fordulat ellenére is a népi és népies államot választotta Szerbia a polgári társadalom helyett, a nyugati értékek helyett pedig megragadt a régi korok értékrendje mellett.
A kilencvenes évek utáni időszak elemzésekor sokszor megfeledkeznek a kulturális tér helyzetelemzéséről, közölte a beszélgetés során Végel László irodalmár, aki szerint hazánkban a posztkommunista elit kulturális krízise következett be. Márpedig kultúra nélkül nem képzelhető el a demokratikus rezsim sem, állapította meg. Kifejtette, hogy a kilencvenes években is jellemző volt a kulturális elit marginalizáltsága, s a hatalmak cseréje nem vonta maga után a kulturális modell változását. Ma azzal a helyzettel állunk szemben, hogy európai értékek nélkül megyünk Európába, ami lényegében a társadalmunk mélyén rejlő ellentmondásosságot támasztja alá. A vadkapitalizmus hazája vagyunk, amely szenved ugyanúgy, mint a többi periferiálisnak számító kapitalizmus – értékelte Végel.
Ivan Milenković filozófus kifejtette, hogy a kultúra és a politika mindig is egymásra voltak utalva, ezért az egyiknek a krízise maga után vonja a másiknak a krízisét. Az önkényuralomnak nem felel meg sem a kultúra, sem a kritika, hiszen a kritikához szabad térre van szükség. Szerbiában a közéletet magánosították, közölte a filozófus, s ennek a privatizációnak a révén a miniszterelnök tölti be a nyilvánosság terének 98 százalékát, két százalék jut a valóságshow világának. Nagy kérdés, hogy Szerbia köztársaság-e, mondta, hiszen a „köz”társaságához „köz”-re is szükség lenne, amit viszont nálunk teljesen magánosítottak.
A dekadencia folyamatának logikus eleme volt a védelmi miniszternek az újságírónőkre vonatkozó kijelentése, közölte Teofil Pančić újságíró, aki szerint az igazi kérdés az: hogyan kerül ez az ember erre a funkcióra. Ha valaki érvként el tudja fogadni azt, hogy minden egyéb ok nélkül csupán azért vált tárcavezetővé, mert kedvence volt a miniszterelnöknek, akkor minden mást is le fog tudni nyelni, állapította meg. Kiemelte, hogy a mai Szerbia a „rossz személyek, rossz időben, rossz helyen” országának tűnik, s mint ilyen, nem is számíthat kimagasló eredményekre a közéletnek, kritikai hozzáállásnak, szólásszabadság érvényesítésének a terepén.
