2024. március 29., péntek

Ezüstvasárnap

Pogácsát más napokon is sütünk. Túrósat, töpörtyűset, krumplisat vagy sajtosat, vajasat. Mindegyik jó, a család kedvencei. A Luca-napi pogácsa mégis más. Az egész család izgalommal várja, hogy kisüljön. Nálunk apró, pici pogácsák sülnek ilyenkor, hogy a gyerekek izgalmát fokozzuk. Bár az igazi Luca-pogácsában csak egyetlen érmét rejtettek, nálunk a békesség kedvéért többet is tettünk a tésztába, hogy örülhessen minden gyerek, hogy a jövő évben gazdagság vár majd rá, ha megtalálta az egydinárost.

Különös hangulatú együttlét volt mindig a Luca-pogácsa fogyasztása és a Luca-napi búza ültetése. Az én családomban ez a két szokás maradt fenn, pedig ehhez a naphoz rengeteg népszokás kötődik. Ezeket adom tovább, hogy legalább ennyivel tegyék különlegessé ezt a napot.

Emlékszem, nagymamáméknál ez a nap ünnep volt. Nem volt szabad semmit sem dolgozni. Mint mondták, varrni azért nem, mert akkor bevarrják a tyúkok fenekét és nem lesz jövőre tojás. Azt is figyelték, hogy ezen a napon férfi vagy nő érkezik elsőként a házba. Ha férfi jött, akkor bikaborjú születésére számított a család. Vendég jöhetett Luca napján, de napnyugtáig nem adtak semmit kölcsön. Úgy tartották, hogy kiviszik a hasznot a házból.

Emlékszem, a Magyar Szó Naptárának utolsó lapjaira Luca-naptól karácsonyig nagymamám mindennap feljegyezte, hogy milyen idő volt éppen. Ebből tudták aztán, hogy januártól melyik hónapban, milyen időjárás várható, azaz a fontos időszakokban lesz-e elég csapadék a vetésre vagy sem.

Ludason régen hagymanaptárt készítettek. A hagymakalendárium a rétegeire szedett hagymafejből állt. A 12 réteget megsózták, és amelyik meglágyult karácsonyig, abban a hónapban csapadékos időjárásra volt kilátás. Természetesen a párválasztáshoz is kötődtek szokások. A hajadonok gombócokba rejtették a férfineveket és Luca napján kifőzték a gombócokat. Amelyik elsőnek jött fel a víz tetejére, a néphit szerint az lesz a férje az eladósorban lévő lánynak. A másik változat szerint a gombócokból karácsonyig naponta egyet eldobtak, és amelyik utoljára maradt, az a jövendőbeli nevét tartalmazta.

Ezekkel a szokásokkal különböztették meg a hétköznapokat az ünnepektől és kölcsönöztek valamiféle misztikumot a karácsonyi ünnepkörnek. A különféle jóslások izgalmassá, sejtelmessé tették ezeket a napokat. Ma már a hírözön, amiben élünk, könnyen elhomályosítja a régmúlt szokásait. Akkor, ha hagyjuk.

Minden családnak saját felelőssége, hogy mit ad tovább gyermekeinek. A környezetemben nagyon sok elfoglalt anyukát látok. Mégis mindegyikük, azok is, akiknek kisgyermeke van, meg azok is, akiknél már felnőttek ülik körül az asztalt, készül Luca-pogácsa. Azt nem tehetjük meg, hogy ezen a napon nem dolgozunk, de a lehetőségeinkhez mérten becsempészhetjük otthonunkba a Luca-napot.

Advent harmadik vasárnapja van. Idén ez egybe esett Luca napjával. Az adventi koszorún ma gyújtjuk meg a harmadik gyertyát. Karácsonyig egyre növekszik a fény, hogy Jézus születése napjára már mind a négy bevilágítsa az otthonokat.

A városok utcáin nem tapasztaljuk ezt a fokozatosságot. Van, ahol már novemberben és van, ahol Mikulásra díszítik fel a tereket, utcákat. Egyszerre fényárban úszik minden. Ezzel a fényárral tulajdonképpen a karácsony kiköltözött a városba. A meghitt családi ünnep külsőségeit láthatjuk a köztereken. Én szeretem ezt a feldíszített várost. Nem csak az önkormányzatok díszítik ilyenkor a várost, hanem a kávézók, az üzletek is igyekeznek ünnepi díszbe öltöztetni szűkebb környezetüket.

Szabadkán minden évben a város karácsonyfáját olyanoknak a felajánlásából várják, akiknek portáján hatalmasra nőtt a fenyő, s megszabadulnának tőle. Az önkormányzat megbízásából ilyenkor szakszerűen kivágják és a városháza tövében feldíszítik. Gyönyörű ilyenkor a város. Sokan nem értenek egyet azzal, hogy kivonul a karácsony az utcára. De gondoljunk azokra, akik egyedül vannak ezen a szép ünnepen. Akiknek gyermekei nagyon messze vannak, akik maguk maradtak. Nekik is meg nekünk mindannyiunknak szól az ünnepi hangulat. Az év utolsó hónapja más mint az előzőek. Szebb, hangulatosabb, még talán emberközelibb is.