2024. április 16., kedd
SZABADKAI SPORTHÍREK

Tartományi bajnokok a fiatalabb serdülők

A Spartacus fiatalabb serdülő asztaliteniszezői tartományi bajnoki címet szereztek az Óbecsén megtartott Vajdaság-bajnokságon. Az Aleksandar Čokić, Luka Videc, Stojan Kiss Lehel alkotta szabadkai együttes Mirko Gavrilović edző vezetésével a Horgos, a Temerin és a Csóka csapatát is legyőzte az aranyéremig vezető úton.

A Spartacus Kick-box Klub sikeresen szerepelt Törökbecsén, a kungfu-vusu országos bajnokságon. A szabadkai versenyzők közül Gordana Živanović (idősebb pionírok, +55 kg) egy aranyat és egy ezüstöt nyert, akárcsak Kiss Lívia, aki ugyancsak az idősebb pionírok (45 kg) mezőnyében állhatott a dobogó első és második fokára. Aranyérmet nyert még Ljubo Brcan (serdülők, 56 kg) és Miloš Panić (pionírok, 52 kg), míg Úri Zoltán (ifik, 60 kg) ezüstérmet, Stefan Pejić (felnőttek, 75 kg) pedig bronzérmet nyert.

Újvidéken tartották meg a Tizenhárom nemzet elnevezésű nemzetközi tornászversenyt, ahol egyéni összetettben a Spartacus tagja, Vakula Noémi a negyven tornásznő közül az előkelő 11. helyet szerezte meg. Vakula egyben a legjobban helyezett szerbiai versenyző is lett. Két szerenkénti döntőbe jutott be: ugrásban a 4., felemás korláton pedig az 5. helyen végzett.

A szerbiai jégkorong történetében először alakult meg a 12 éven aluliak leánycsapata, Girls Serbia néven, amely a hétvégén két barátságos mérkőzést játszott Újvidéken. A Spartacusból, a Partizanból, a Vojvodinából és az NS Stars együtteséből alkotott csapat két vereséget szenvedett: az első találkozón az NS Stars csapatától 9:1-re, a másodikon a szarajevói Vukovi együttesétől 7:3-ra kaptak ki. Az U12-es és az U13-as fiúk Szabadkán fogadták a Red Team és a Crvena zvezda csapatait. Ők is két vereséget jegyeztek, de ezen nem is kell csodálkozni, hiszen ők mindössze 8-9 napja vannak jégen, ellenfeleik viszont már 2-3 hónapja jégen készülhetnek a mérkőzésekre. A hétvégén újra sűrű program vár a szabadkai jégkorongozókra. A felnőttek a Balkán-liga keretében Szkopjében szerepelnek, ahol a hazai Metalurg, a szarajevói Vukovi és a szófiai Slavija ellen lépnek jégre. Az U12-es és U14-es korosztály szombaton hazai jégen fogadja az NS Stars csapatát, az I. B liga keretében pedig a Spartacus veteráncsapata az újvidéki GentlemaNS együttesét látja vendégül. Vasárnap a legfiatalabb, azaz az U8-as korosztály Jászberénybe utazik, ahol négy mérkőzés vár a szabadkai fiúkra.

Zomborban tartották meg a Phoenix-kupa elnevezésű nemzetközi úszóversenyt húsz horvátországi, bosznia-hercegovinai és szerbiai klub 250 versenyzőjének részvételével. A Spartacus 55 úszóval képviseltette magát, a termés pedig 35 érem.